Megtöltötték a soproni közösségi teret a demonstráló ingázók ( képek )

A héten már a második civil demonstrációt tartották Sopronban, amelyek bár témájukban más jellegűek voltak, azonban mindkettőnek a polgári elégedetlenség volt az alapja és talán az is, hogy vége az amolyan soproni klaviatúraharcnak és arcukat és véleményüket nyíltan felvállalva az utcára hívják a szimpatizánsaikat azok, akik hibát észlelnek a ” magyar gépezetben”.  A szombati tüntetés helyszíne a Várkerület volt, egész pontosan a Mária-szobor előtti tér, ahol ezúttal az ingázók fejezték ki a határzárral kapcsolatos problémáikat, szavakkal, molinókkal és táblákkal.  Szolid becsléseink szerint  több mint ezer ember várta a négy órát, amikor a főszervező Lukácsy Péter a mikrofon elé lépett és alaposan felvázolta mindazon problémákat, amelyek mindazokat érintik, akik arra kényszerülnek, hogy biztos megélhetés érdekében a szomszédos Ausztriában vállaljanak munkát.

Lukácsy Pétert nagy taps fogadta a megmozduláson / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Az  ausztriai munkavállalás nem egy hobbi, hanem egy olyan megélhetési forrás, amely családok sokaságának biztosítja az anyagi biztonságot.  Az ingázók élete sem egyszerű bármennyire is gondolják sokan azt, hiszen eleve komoly távolságokat kell megtenniük a munkahelyükre, ami jelentős plusz idővel is jár és a határátlépési korlátozások, a kishatár-lezárások és az ezek által kialakult forgalmi dugók csak további nehézségeket, időveszteséget  szülnek számukra. Sokan gondolják azt, hogy nem kell kijárni, haza lehet jönni és itthon is lehet dolgozni, azonban arról már beszélnek, hogy a hazai fizetésekből bizony – főleg a soproni árak mellett – nem igazán lehet tervezni a jövőt, egy családot fenntartani pedig művészet, a munkahely kínálatról nem is beszélve. Már tavasszal is sok családot szakított ketté a határátlépési korlátozás amit a pandémia indokolt és most újra, napról-napra új rendeletekhez kell igazodniuk az ingázóknak, ami már követhetetlen. Az osztrák munkáltatóknak is elfogy előbb-utóbb a türelme, hiszen ezek a határrendelkezések sok esetben késéseket okoznak számukra, amit bizony egyik munkáltató sem tolerál hosszútávon. – nagyjából ezek azok a ténymegállapítások és  problémák amelyeket felvázolásra kerültek.

Sokan voltak / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Lukácsy Péter beszédében a tömeghez fordulva a szervezők részéről a köszönetét fejezte ki azért, hogy az emberek  megmozdultak és támogatják őket, ami azt is jelenti,  hogy meglátása szerint nincs minden veszve, hiszen közösen, összefogva és egy egységet képviselve igenis eredményt, eredményeket lehet elérni.

A határzárral kapcsolatos rendelkezésekre utalva  több olyan felmerülő kérdésre is kereste a választ, ami értelmezhetetlen kategória a meglátásuk szerint. Ide tartoznak azok a felvetések, mint például, hogy: Vajon egy határ megállíthat egy vírust? Egy 30 kilométeres távolságot be tud kalibrálni egy vírus? A vírus tud mérlegelni és ez alapján képes eldönteni azt, hogy  ki a vásárló, a focidrukker, a koncertező zenész, a politikus vagy éppen egy ingázó? Mi a különbség egy kishatár és egy normál határátlépő között a vírus szempontjából?

Lukácsy Péter, a demonstráció főszervezője / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A véleményt formáló felszólaló összefoglalva a közösségük gondolatait tolmácsolva azt is felidézte, hogy több, a vírusra és ezáltal az ingázókra vonatkozó szabályozást illetve rendeletet is véleményesnek tartanak, amelyekre az illetékesek válaszát várják, hiszen mint azt Lukácsy Péter hozzátette, hogy a rendeletalkotó  embereknek elsősorban a polgárok érdekeit kéne szolgálniuk és őket meghallgatva kellene döntéseket hozniuk. Lukácsy Péter azt üzente a politikusoknak:

 

Ti értünk vagytok, minket kellene szolgálnotok!

Tőlünk kapjátok a fizetéseteket, dolgozzatok hát értünk! Hallgassatok meg minket is mielőtt döntéseket hoztok! 

 

A napi ingázók problémái mellett, amelyben kitért a heti illetve a havi ingázók jelenlegi nehéz és körülményes hazatérési helyzetére is, szóba került az országok színkód szerinti besorolási rendszere is, a maszkhordással kapcsolatos intézkedések jelentőségének megkérdőjelezése is,  de téma volt a hazai vezető politikusainknak a nyaralása is a koronavírus-járvány idején.

Ingázó vagyok, nem bűnöző / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Lukácsy Péter hangsúlyozta,  eredményt elérni csak közösen, összefogással lehet, amiben továbbra is számít mindazok támogatására akik most is eljöttek a demonstrációra, ami most még csak egy első lépcsőfok. Ha ez nem elég a változáshoz, akkor arra buzdít mindenkit, hogy gyűljenek össze még egyszer és még egyszer és többen, egyre többen és így talán elérhető lesz az, hogy őket is meghallgassák azok, akik a fejük felett döntenek.

A főszervező felszólalását sok esetben hatalmas taps szakította félbe, ami a jelenlévők részéről azt igazolta, hogy valóban olyan problémák kerültek felszínre a beszédben, ami megegyezik az ő gondolataikkal és végre nyilvánosan is elhangzanak.

További megmozdulásokat is kilátásba helyeztek az demonstrálók / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

 

A főszervező után többen is a mikrofon elé léptek és több témakörben is felszólaltak: 

Egy asszony arról panaszkodott, hogy férje elveszítette a munkáját a pandémia járvány okozta körülmények miatt és azóta ő lett a családfenntartó, azonban ez miatt egyre több az adósságuk. A digitális oktatás is csak rontott a helyzetükön, hiszen az is plusz költségekbe verte őket, nincs segítségük, fogalma sincs, hogyan lesz tovább. Bizonytalanságban élnek, fél a jövőtől.

Patakiné Horváth Ilona kilátástalanak tartja jelenleg családja jövőjét. 6 fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Hihetetlen volt az a gesztusáradat ami ezután történt, hiszen a tömegből többen is odaléptek az asszonyhoz – aki egyébként a gyermekével volt jelen – és kisebb-nagyobb összegekkel azonnal támogatták az asszonyt, hogy átmenetileg némileg segíteni tudjanak a családnak. Ugyanitt történt egy másik segítségnyújtási felajánlás is, hiszen Sovány Endre, az Élet szép illetve a Jogunkba áll! Sopron  facebook csoportok vezetője a helyszínen felvette a kapcsolatot az asszonnyal, hiszen egyik csoportja éppen azon dolgozik folyamatosan, hogy az ilyen helyzetbe került embereknek segítsen. 

Lukácsy Péter ( b ) és Sovány Endre ( J ) aki felajánlotta Az élet szép csoport nevében a segítséget a családnak. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Molnár Judit, a Fertő tó barátai csoport aktivistája, aki egyébként lelkes állatvédő is, a tervezett Fertő tavi projekt veszélyeire hívta fel a figyelmet, ami meglátásuk szerint nem csak az itt élő embereknek nem szolgálja az érdekeit, hanem az állatvilágra is számtalan veszélyt rejt. Arra kérte a tömeget, támogassák az ő kezdeményezésüket is, hiszen ha a problémákat közösen, egymást támogatva vállalják fel a különböző csoportok, akkor  eredményesebb lehet minden frontot a harc és így talán jelentős eredményeket lehet elérni.

Molnár Judit, a Fertő tó barátai csoport aktivistája is a mikrofonhoz lépett. / fotó: Leczovics Zsolt

Novák Ádám, egy igazán újszerű gesztussal lépett a tömeg elé, ő egy képet ajánlott fel árverésre a nehéz sorsú gyerekek javára, amit ő maga festett. Elmondta, hogy a gesztus azért fontos, hiszen ő is nevelőotthonban nőtt fel és ezzel is igyekszik támogatni mindazon gyerekeket, akiknek szintén ez a sors adatott meg. Az árverés lebonyolításra az internetet kerül majd sor.

Novák Ádám egy festményt ajánlott fel jótékonyságra. / fotó: Leczovics Zsolt

Egy asszony az utazási kálváriáját idézte fel, ami annak tükrében volt érdekes, hogy miközben utazott Európában, közben születtek a rendeletek a tavaszi pandémia idején, ami által a családjuk szakadt ketté.

A pandémia által hozott rendelkezések családokat szakítottak ketté / fotó: Leczovics Zsolt
Elég volt! / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
freeSzFE / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
Vélemény / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
Üzenet / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
Üzenet 2 / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
Üzenet 3 / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
Tömeg / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

 

A soproni eseménnyel egyidőben Bécsben is tartottak párhuzamosan egy demonstrációt, ami szintén az határzárral illetve az ingázók helyzetével kapcsolatban történt.

 

Kapcsolódó írásunk:

A Városháza tövében konzultáltak a soproni civilek ( fotók )

Talán bátran mondhatjuk azt, hogy soproni viszonylatban sokan, úgy 200-250-en gyűltek össze csütörtökön délután a Fő téren, hogy hangot adjanak mindazon véleményüknek, amelyeket problémásnak ítélnek a város vagy éppen az ország jelenlegi működésében. A rendezvény szervezését Sovány Endre, a Jogunkban áll!