Megtaláltuk a helyi fidesz-kék CSOK plakátot

Újabb plakátkampánnyal tolja a marketinget a kormány, aminek ezúttal sokkal pozitívabb mondanivalója van véleményem szerint mint a régi sorozatoknak, amelyek a migrációval foglalkoztak. Oké persze, az is fontos téma volt, csak talán azzal kapcsolatban kevésbé tudott tenni a „kisember” bármit is, maximum tudomásul vette a plakátinfókból a kormány álláspontját és vagy támogatta azt vagy nem. Igazából, hogy volt-e értelme annak a reklámfogásnak vagy hívjuk tájékoztatásnak azt a politológusok és a marketinges szakemberek bizonyára kiszámolták, az biztos, hogy nem olcsó egy ilyen papírdömping, de hát ha volt rá keret, akkor volt rá keret. Azt nem lehet mondani, hogy nem voltunk tájékoztatva az biztos, bár halkan jegyzem meg, azzal a mennyiséggel talán kicsit „túl lett tolva a bicikli” és ez alatt azt értem, hogy komoly milliók mentek el arra, aminek összegét akár be lehetett volna forgatni azonnal a déli határ védelmébe vagy a szolgálatot teljesítők premizálására. No de ez csak az én véleményem …

plakát nyitó
A régi sorozat egy darabja Sopronban / fotó: leczovics

A migrációs plakátokról IDE KATTINTVA találod meg jegyzeteinket! 

Most azonban egy új kampány reklámja köszönt vissza a falakról, ami úgy gondolom sokkal hasznosabb, hiszen mégiscsak az otthonteremtéssel foglalkozik. A háttér a szokásos „fideszkék” alap és mellette az aktuális családi kép. Ami változott az a felirat elhelyezkedése és persze a mondanivaló.

Sopron, Lackner Kristóf utca / fotó: leczovics

Sokkal örömtelibb és jobb látni az ilyen kezdeményezést és információt a gigantikus felületeken, direkt szimpatikus, hogy végre komoly támogatást kaphatnak azok akik családi fészekre vágynak. Oké ez sem olcsó, de ha már létezik egy ilyen marketing keret, akkor fontos, hogy ez a hír is jusson el mindenkihez.

Sopron, Lackner Kristóf utca / fotó: leczovics

 

A magyar kormány 2016. január elsején elindította új otthonteremtési programját. A cél az, hogy minden magyar ember saját lakáshoz, vagy házhoz jusson, megfizethető áron. Az új program a kormány szándéka szerint a gyermekvállalást is ösztönzi.

Az otthonteremtési program legfontosabb elemei a vissza nem térítendő családi otthonteremtési kedvezmény, a három gyermeket vállalóknak szóló 10 millió forintos állami támogatású hitel, a lakásáfa csökkentése, az építési szabályok egyszerűsítése és a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek létrehozása. ( forrás: 2016.kormany.hu)

Minden további részletért IDE KATTINTVA tájékozódhatsz !!!

cyberpress.hu – leczovics