Megszűnik az ECHO TV illetve beolvad a HÍR TV-be!

Vége. Megszűnik. Nincs már szükség rá. Az „ECHO TV” független televíziós társaság műsorszolgáltatása 2019. április 1. napjától megszűnik. Egész pontosan a közlemény szerint az ECHO TV beolvad a HírTV-be. Ezzel együtt persze kérdésessé válik jó pár sajátgyártású műsoruk jövője is, mint például a legendás sikereket elérő Bayer Show vagy éppen a népszerű Sajtóklub, de persze a szintén páratlan Keménymag című politikai véleményformáló magazin is akár a süllyesztőbe kerülhet.

Kép forrása: facebook

 

Persze ezek csak találgatások a részünkről, hiszen az összevonás akár azt is jelentheti, hogy az említett sikerszériák folytatódnak – és szerencsére mint nézők nem veszítjük el szem elől az újkori televíziós legendákat – csak éppen ők szintén beolvadnak majd a Hír TV programkínálatába, megannyi rajongó nagy örömére, amire nem mellesleg a hivatalos közlemény is utal:

 

Az ECHO TV meghatározó főbb műsorai a jelzett időpontot követően a HírTV csatornáján lesznek elérhetők.

 

 

Talán nem véletlen ez az összevonás, hiszen ha belegondolunk valóban a műsorstruktúrában és politikai beállítottságában is szinte ugyanazt kínálta már az elmúlt időszakban a két csatorna, arról nem is beszélve hogy mindkettő a közelmúltban létrehozott – és megannyi sajtó és médiaterméket szintén beszippantó – Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány tulajdonosi körébe került, így gazdaságossági szempontból teljesen érthető ez a döntés.

Akit érdekel a teljes hivatalos közlemény, az IDE KATTINTVA megtekintheti!