Megrongálták a balfi munkaszolgálatos emlékművet

Augusztus 27-én jelezték a köztéri művészeti alkotásokkal foglalkozó kozterkep.hu portál felhasználói, hogy a helyiek szerint az elmúlt napokban esett vandalizmus áldozatául a Nemzeti-irodalmi történelmi emlékhely Balfon. Három márványtábla is a földön hever darabokban a szőlőhegyi Szent Farkas templom mellett található Szerb Antal emlékműnél. Információink szerint rongálás bűntett gyanúja miatt nyomoznak a rendőr-kapitányságon.

2008-ban avatták fel Balfon a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére emelt szobor együttest. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az “erőltetett menetet” szimbolizálják. A régi Szerb Antal emlékmű részletét – a kőbe faragott nyitott könyvet – beépítették a templomot körítő falba. Az író gondolatait olvashatjuk rajta: “A szabadság nem csak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.” forrás: balfikirandulas.hu

 

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. “MÉLTATLAN” festette valaki a 56-os emlékműre Sopronban! (videó) | Cyberpress

Comments are closed.