Megnéztük a megújult Soproni stadiont egy kicsit közelebbről is

Ott voltunk, megnéztük és ha vittünk volna labdát nagy valószínűséggel ki is próbálhattuk volna a megújult Városi Stadion új gyepszőnyegét. No persze nem az volt a lényeg, hogy a média munkatársai labdázzanak, hanem alapos bemutatásra került egy beruházás első ütemének kivitelezése, amit már nagyon vártak a soproni szurkolók. Sajtóbejáráson vettünk részt, amin részt vett Takács Mihály, a Miniszterelnök sportügyi tanácsadója, Firtl Mátyás, országgyűlési képviselő, Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, Fodor Tamás polgármester, Simon István alpolgármester és több önkormányzati képviselő is. A Swietelsky-SVSE labdarúgócsapat részéről Skála János elnök is a stadionba érkezett, de persze több meghívott vendég is tiszteletét tette a Káposztás utcában.

Képviselők a megújult soproni lelátón / fotó: leczovics zsolt

 

Soproni képviselők egy csoportja / Jelképesen, mint egy sorfal szabadrúgáskor / fotó: leczovics zsolt

Miután főszerkesztőnk is több évig rúgta illetve inkább csak védte vagy próbálta védeni a lövéseket még fiatalabb korában, kicsit játékos szemmel is figyelte a játékteret. Elmondása szerint, amit mi nem nagyon értünk jelenleg egy kicsit “szivacsosnak” érezte a gyepszőnyeget, de ez nagy valószínűséggel az elmúlt napok csapadéka miatt lehet. Kérdés persze, hogy a csapadékelvezetés a gyepszőnyeg alatt a gyakorlatban majd hogyan teljesít, ennek megállapításához azonban idő kell, ez a jelenlegi gyephelyzet véleménye szerint teljesen normális. Ami biztos tette hozzá, hogy Sopron egy magas színvonalú és remek labdarúgópályával gyarapodott, a lelátó lefedése és az egyéb kivitelezési munkálatok pedig egy kisebb labdarúgószentéllyé varázsolták a focipályát, ami most már valóban valóban kiérdemli a Városi Stadion nevet.

Nem mintha számítana, de főszerkesztőnk elégedett a gyepszőnyeggel / fotó: leczovics zsolt

 

Csiszár Ákos, Sipos Jenőnek az MLSZ szóvivőjének meséli el milyen volt a soproni pálya régen / fotó: leczovics zsolt

Nézzük a pontos részleteket:

Első ütemben csaknem félmilliárd forintból újult meg a Városi Stadion a hazai és nemzetközi elvárásoknak megfelelően. A nagy volumenű beruházásra a magyar kormány sportfejlesztési támogatásának köszönhetően kerülhetett sor. A beruházás II. ütemére további 152 millió forint áll rendelkezésre.

A fejlesztés során a stadion 3000 főt befogadó keleti oldalát lefedték, biztosítva a szurkolók számára, hogy időjárástól és napszaktól függetlenül minden helyről megfelelő rálátással tekinthessék meg a stadionban zajló mérkőzéseket. A tartószerkezet kialakításánál a meglévő beépítéshez illeszkedő, a városképet nem zavaró lelátó tervezése volt a cél. Ennek köszönhetően esztétikus burkolat díszíti a keleti lelátó hátoldalát.

A küzdőtér egyik térfele … / fotó: leczovics zsolt

Ezenkívül a pálya korszerűsítése is a felújítás részét képezte: a centerpályát alácsövezték és megteremtették az automata öntözéshez szükséges feltételeket. Ezek mind eleget tesznek a mai, minőségi pályákkal szemben állított elvárásoknak. A vízelvezető rendszer kiépítésének köszönhetően a pálya egész évben játékra alkalmassá vált. A talajszerkezet kialakításánál ügyeltek arra, hogy a borítás strapabíróvá és játékos-baráttá váljon.

További jó hír, hogy a korszerűsítés folytatódik! A második ütemben megújul az eredményjelző, valamint kialakítanak több, az MLSZ által előírt helyiséget (1 további játékvezető öltöző; ellenőri szoba; orvosi szoba; dopping ellenőrzésre alkalmas helyiség; külön helyiség a biztonsági szolgálatnak; vizesblokkok), valamint a HD televíziós közvetítéshez szükséges világítást is bővíteni fogják. Erre a fejlesztésre további 152 millió forintos kormányzati támogatást kapott városunk.


A beruházásoknak köszönhetően a létesítmény megfelelő helyszínként szolgál NB I-es szintű labdarúgó mérkőzések lebonyolításához is.

Jelenleg ez a Szombathelyi Haladás otthon is … / fotó: leczovics zsolt

Sopron, 2016.03.09.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL !!!

cyberpress.hu