Megkezdi a megyei rendőrség a határnyiladékok tisztítását

Határátlépési pont Nagycenk - Deutschkreutz (Sopronkeresztúr) Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu

Nem egyszeri karbantartás, hanem folyamatos munka: a határsáv tisztítása jogszabályban előírt rendőrségi feladat, amelyet nemzetközi szerződés is előír. A beszerzés szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság két alkalomra rendeli meg a szolgáltatást 2020-ra. Rövid ízelítőt adunk a határszakaszok kezeléséről.

Magyar-osztrák zöldhatár Zsira és Lutzmannsburg (Locsmánd) között.  Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu

Az egyes országhatárok többféle funkciót is ellátnak, azonban mindkét állam részéről alapvetően politikai és közizgatási szerepet töltenek be, éppen ezért annak pontos jelölése kiemelt feladat. A trianoni békediktátumot, és az azt követő államszerződéseket követően az 1922-1924. években a helyszínen állapították meg a magyar-osztrák határszakasz pontos menetét. Az államhatár 355,1 km hosszú, amely A, B, C szakaszból és mintegy 17 alaszakszból áll. A Magyarország és Ausztria közötti az államhatár láthatóságának biztosításával összefüggő kérdéseket a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között 1964. október 31-én aláírt szerződés tartalmazza, melyet az 1965. évi 10. törvényerejű rendelet hirdetett kis. Ezt később 1987-ben és 2002-ben is módosították.

Érdekesség, hogy ez a bilaterális határszerződés úgynevezett vegyesbizottság működtetését is előírja, melyet feladatokkal ruház fel, hogy a határszakasz felismerhető állapotban tartsák: szükség esetén felújítsák azt, pótolják, helyreigazítják az elmozdult határköveket, vagy éppen ahol az államhatár menete nem eléggé látható, pl. különösen a Fertő tóban, ott póthatárjeleket helyezzenek el. Természetesen önhatalmúlag nem változtathatják meg a vegyesbiztosság tagjai a határ menetét, azonban időszakosan felmérik annak állapotát. Legutóbbi, nyolcadik időszakos ellenőrzésüket 2012-2018. között hajtották végre, s akkor tételes kimutatás is készült az elvégzett munkákról:

Darab Intézkedés
1827 határjelet rendben találtak
424 enyhén sérült határjelet kijavítottak
160 erősen sérült határjelet újjal pótoltak
21 hiányzó határjelet újjal pótoltak
2278 kidőlt, ferde, kiáll vagy süllyedt határjelet а megfelelő helyzetbe állítottak
79 nem pontos helyen lévő határjelet pontos helyére visszaállítottak,
18 veszélyeztetett helyen lévő határjelet biztonságos helyre áthelyeztek,
166 határjel helyzetét geodéziailag felülvizsgálták,
5 új közbeiktatott határjelet helyeztek е1 а határvonal jobb láthatósága
44 határjelet megszüntetett
minden határjelet újrafestettek

Ebből tehát jól látszik, hogy a határjelek ellenőrzése igenis komoly munkával jár, s nem csak az erdők magányában várják az örökkévalóságot a múltszázadban beásott határkövek. Megállapítható az is, hogy a szlovák és szlovén hármashatár-jelekkel együtt összesen 4053 határjel szegélyezi a magyar-osztrák szomszédságot.

A fenti bizottság azt is meghatározta, hogy a Ausztria és Magyarország között összesen két méter szélességben kell elvégezni a tisztítást, vagyis mindkét állam területén 1-1 méteres határnyiladékot kell kialakítani. Lévén a gyakran erdősáv takarta határjeleket a nagy bozótban nem is lehetne megtalálni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság  április 29-én jelentetett meg közbeszerzési felhívást a megyéhez tartozó államhatárok karbantartására vonatkozóan. A kétméteres sáv kitisztítása mellett a határjelek körül 1 méter sugarú kört a fáktól és bokroktól meg kell szabadítani.

Ez a feladat az osztrák-magyar határra vonatkozóan összesen mintegy 89.222,37 métert tesz ki. Azaz közel 90 kilométeres hossznak és 178.444,74 m² nagyságú területnek felel meg a A29-A48, A61-A74, B-B15ÉK, B27Ö-B43, B72Ö-B81 határszakaszokon. A Szlovákia felé eső államhatár esetében nem ilyen nagyszabású a követelmény, csupán 6.798 m² területen kell dolgozni. A sűrű zöldnövényzet tisztítását 2020. évben 2 alkalommal kell elvégezni a rendőrség felhívása szerint. A tavalyi szerződésből egyébként az is kiderül, hogy erre a munkára mintegy bruttó 16.5 millió forintos áron vállalkozott egy Komlóska községen székelő kivitelező, de van olyan megye is, ahol évről-évre közfoglalkoztatottak segítenek be a feladatellátásba.

Határátlépési pont Nagycenk – Deutschkreutz (Sopronkeresztúr) Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu

A fenti kép helyszíne azért is érdekes, mert itt határjelet is helyeztek át, egészen nem mindennapi okból fakadóan: eredeti hiba a határleírás 1922. 3. rovatában, melyet az I. vegyes technikai csoport 1968. október 3-án készült jegyzőkönyve tár fel. A határvonalat képezi: B 51/2 Ö DK eredeti helyét és a B 51/2 M számú jövet összekötő egyenes felezőpontjához vont egyenes vonal. (Letöltési link)

MK_09_040_078.pdf

 

 

 

Forrás: net.jogtar.hu, magyarkozlony.hu, police.hu,
egtc.kormany.hu, bundeskanzleramt.gv.at,
kozbeszerzes.hu