Megindult a forgalom az M85-ös Sopronig tartó szakaszán / VIDEÓ

Hosszas ígéretek, majd alapos előkészületek és több éves munka után végül a héten birtokba vehették a közlekedők az M85-ös gyorsforgalmi autóút legújabb, s egyben leghosszabb szakaszát. Sopron bekacsolódott a 2×2 sávos utak vérkeringésébe, mely által javulnak a közlekedés infrastrukturális feltételei, biztonságosabbá és gyorsabbá válik az utazás az érintett települések között. Az autóút határidő előtt elkészült a Sopron-kelet ideiglenes végcsomópontig, ezáltal 51 kilométeres összeköttetés teremtve a Csorna-nyugat csomóponttal. Az átadást követő napokban a magunk részéről is kipróbáltuk a várva várt fejlesztést, videón (Facebook) és képeken mutatjuk.

 

Az elmúlt években igyekeztünk az útépítés mozzanatait feltárni, és egyedi módon bemutatni az olvasóközönség számára. Ezen cikkek gyűjteményét ide kattintva találja, böngéssze végig a kormányzati Modern Városok Program első bejelentéstől fogva a tartalmakat, hiszen ott voltunk a régészeti feltárásoknál, az első kapavágásnál, az alapkő ünnepélyes letételénél, s akkor is, mikor már gőzerővel folyt a munka.  Az ígéretből sokak összefogásával és munkájával nagy eredmény született, s bár még akad munka a soproni elkerülő szakaszán, mondhatni nagyot lépett előre a térség már ezen fejlesztés által is.