Hivatalos megerősítés: Jól halad Sopronban a Modern Városok Program!

Sopronban járt Gyopáros Alpár, a Kormány Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, aki a Városházán egyeztetett Dr. Farkas Ciprián polgármesterrel a leghűségesebb városban zajló fejlesztésekről. – számol be az önkormányzat tulajdonában álló sopronmédia.  Ezek azok a fejlesztések amelyekről még 2015-ben írt alá Orbán Viktor megállapodást Dr. Fodor Tamás akkori polgármesterrel. ( Erről itt számoltunk be még 2015-ben! )

Farkas Ciprián, SMJV polgármestere és Gyopáros Alpár, a Kormány Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a soproni sajtótájékoztatón. / Kép forrása: Farkas Ciprián facebook

Mint azt a portál írja a politikusok az egyeztetés során áttekintették a komplex soproni fejlesztéscsomagot, amelyekről elmondható az, hogy remekül haladnak, aminek egyik szemmel látható jele a belváros csodás megújulása is. Az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón négy konkrét fejlesztésre tértek ki külön a politikusok, mégpedig a Szent Mihály templom felújítására, amely mint azt mondták a kivitelező vállalása szerint már idén (2020)  ősszel átadásra kerülhet, valamint hozzátették azt is,  hogy ez a projekt kap még egy 200 millió forintos kormányzati forrás kiegészítést is.

A másik kiemelt téma az M85-ös gyorsforgalmit érintette ( Csorna – Fertőrákosi csomópont szakasz )  amelynek átadásának tekintetében Dr. Farkas Ciprián polgármester bizakodó, hiszen mint az a portál idézi azt mondta, hogy:

Minden reményünk megvan arra, hogy ezáltal városunk már ez év végéig bekapcsolódik a hazai gyorsforgalmi úthálózatba, ami gazdasági és turisztikai tekintetben is jelentős fejlődést hoz majd Sopronnak.

A harmadik téma a Fertő tavi projekt volt, amelyről azt mondta Sopron polgármestere:

Ez lesz a térség igazi turisztikai attrakciója, amelynek célja, hogy aki átjön Ausztriából hajón, vagy kerékpáron, az ne érezzen színvonalbeli különbséget. A projekt ütemezetten halad, és arra törekszünk, hogy rövid időn belül mindenkinek a legnagyobb elégedettségére a megvalósulás útjára léphessünk.

Negyedik téma az Innovációs Technológiai Centrumra vonatkozott, amelynek tartalmáról ennyit idéz a portál:

Az Innovációs Technológiai Centruma  az egyik legfontosabb fejlesztés városunkban. Küldetése, hogy vállalkozások települjenek Sopronba, ezzel iparűzési adót hozva a településnek. Ezen fejlesztés esetében a területszerzési jogi eljárások a végéhez közelednek, és a területek átminősítése is zajlik, ami idén befejeződik, és hamarosan itt is megkezdődhet a kivitelezés.

 

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a Szent Mihály templomhoz biztosított  200 millió forintos extra forrás injekció mellett sok újdonságot nem tartalmazott a találkozó sajtónyilvános része ( Legalábbis nem tér ki azokra az említett portál ) azonban igazán örömteli, hogy a most említett vállalások megerősítésre kerültek, hiszen fontos hogy napirenden legyenek tartva ezek a projektek.  Kapcsolódó témakörként azonban  olvasóink figyelmébe ajánljuk egyik  korábbi cikkünket, amelyben még több ígért projekttel is megismerkedhetnek:

 

 

 

Több ígért soproni fejlesztés megkezdését is homály fedi …

Közeledik egy újabb esztendő vége, eljön hát mindenhol az összegzések ideje. Bizony Sopronban is egy gazdag esztendőn vagyunk túl 2019-ben, hiszen ha az ígért beruházásokat nézzük akkor már elérhető közelségben van az M85-ös gyorsforgalmi Sopron-Csorna szakaszának a befejezése, de szépen halad az új uszoda építése is a mesés Lövérekben.