Megérkezett Sopronba a PAKS II. kamion és rögtön meg is néztük!

Megérkezett Sopronba a PAKS II. interaktív tájékoztató kamion, amely  mobil látogatóközpontként ismerteti meg Magyarország és ezúttal Sopron lakosságával az atomenergiát, annak fontosságát, biztonságos és környezetkímélő felhasználását illetve annak a hazai energiatermelésben betöltött kiemelt szerepét. A kamion üzemeltetésének célja, hogy azok számára is elérhetővé tegye ezeket az információkat, akiknek nem áll módjukban felkeresni a szintén széleskörű tájékoztatást nyújtó paksi Tájékoztató és Látogatóközpontot. A kamion egyébként már 2009 óta járja az ország különböző településeit, fesztiváljait, rendezvényeit, hogy minél többen megismerkedhessenek az atomenergiával. Igaz, mi már tavaly is találkoztunk a kiállítással itt a leghűségesebb városban mégpedig a TELEKOM VOLT FESZTIVÁLON, de most azoknak is lehetőségük nyílik megismerkedni a mobil kiállítótérrel és a gazdag és alapos információsokasággal akik nem jártak a város legnagyobb zenei eseményén.

fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu

A jármű a 2017. évi nyári fesztiválszezon után, szeptember első napjaiban a hazai radioaktívhulladék-kezelésben fontos szerepet betöltő térségeket kereste fel, így ellátogatott a Pest megyei Püspökszilágyra és a környező településekre, majd a Nyugat-Mecsekbe, illetve a Tolna megyei Bátaapátiba és környékére. Ősszel a kiállítás észak-magyarországi túrába kezdett, amely Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéket érintette. Az interaktív kamion 2018 első hónapjaiban Nyugat-Magyarország 5000 főnél nagyobb lélekszámú településeit keresi fel, így érkezett most el Sopronba is, ahol a Városi Stadion parkolójában várja az érdeklődőket egészen 2018. február 23-áig, reggel 08.00 órától délután 17.00 óráig. Az egyéni látogatókon kívül örömmel várják a csoportokat is, amely során az iskolások is megismerkedhetnek az atomenergia világával, a kiállításvezető segítségével.

fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu

A kiállításon a látogatók interaktív táblákon ismerhetik meg az atomenergiát, a Paksi Atomerőmű üzemelő négy blokkját, valamint a két új atomerőművi blokk létesítését. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Paks II. projekt eddigi eredményeibe, tájékozódhatnak a beruházás jelentőségéről, társadalmi, gazdasági és környezeti hatásairól, szerepéről. A kiállításon természetesen szakember nyújt segítséget a tájékozódásban, aki bármilyen kapcsolódó kérdésre igyekszik válaszolni és aki nekünk is nagy segítséget nyújtott abban, hogy alapos ismereteket szerezzünk a témával kapcsolatban.

A vendégek számtalan fotót láthatnak a Paks II. projekt eddigi mérföldköveiről, eseményeiről. Emellett kisfilmek révén megismerhetik többek között a 3+ generációs VVER-1200-as blokktípust, valamint virtuális sétát tehetnek egy, a Paksra tervezetthez hasonló atomerőműben.

A látogatók felmérhetik a témában szerzett tudásukat is, a tesztgépeken adott megfelelő számú helyes válaszért tárgynyereményben részesülnek.

Mi azt javasoljuk, hogy mindenképpen érdemes megnézni ezt a kiállítást, hiszen olyan ismereteket kaphatunk első kézből a PAKSI ATOMERŐMŰVEKRŐL, amelyekre ritkán nyílik lehetőség. A kiállítás megtekintése díjtalan!

fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu