Megérkezett Sopron “karácsony-” fenyőfája! (képek+videó)

Kedden a délelőtti órákban megérkezett a soproni Fő térre a város fenyőfája, ami majd akkor lesz karácsonyfa, ha az angyalkák és szorgos segítők majd csodaszépre feldíszítik. Az idei évben Pálkövi Attila ajánlotta fel a házuk előtti fát a városnak – amely a Ruszti utcát díszítette eddig – és amit a TAEG Zrt. szállított a megszokott helyszínre, amelynek felállításában és rögzítésében idén is a Timber Special Ipari Alpinista Csoport illetve Mosonyi Zoltán egyéni vállalkozó darus autójával segédkezett. Nem mellesleg jegyezzük meg, hogy a Soproni Adventi vásár nyitónapja pénteken lesz a Várkerületen, az első adventi gyertyagyújtásra pedig a már feldíszített hatalmas karácsonyfa mellett kerül sor 2018.12.02-án vasárnap 18.00 órakor, ahol ünnepi gondolatokat mond majd Dr. Simon István alpolgármester és Kovács Gergő püspöki biztos, egyetemi lelkész.  

Az első heti program!

Cyberpress

Így kerül a helyére a hatalmas fenyő !