Megépül a parkolóház csak később, de addig ideiglenes parkolóhelyeket alakítanak ki a területen

A soproni Árpád utcában megvalósítandó parkolóházról már többször írtunk, volt amikor éppen a kapcsolódó lakossági fórum kapcsán, volt amikor a látványterveket bemutatva és volt amikor arról számoltunk be, hogy hol tartanak a területen a kötelező régészeti feltárások. Most ismét új információval gyarapodhattunk a területen egy sajtótájékoztató apropójaként, ahol Dr. Fodor Tamás polgármester eloszlatta azokat a terjedő hamis információkat is miszerint nem is fog megépülni az ígért parkolótorony. Jó hír, hogy nincs parkolópályára állítva a projekt, megépül az ígért beruházás, csak éppen egyéb, előre nem tervezett tényezők miatt csúszik a kivitelezés indítása.

Látványterv

 

A parkolóház története még 2015-re nyúlik vissza, amikor is a tervezési munkák vették kezdetét, majd a 2016-os év végére készültek el az építési engedélyezési tervek. Ennek engedélyeztetése közben a hatósági előírásnak megfelelően előírtak egy régészeti feltárást, ami 2017 elejétől 2018 második feléig húzódott el, amely során római kori falmaradványt illetve egy II. világháborús kényszertemető maradványait is feltárták a szakemberek. A régészeti feltárás eredményeit figyelembe véve a GY-M-S. Megyei Kormányhivatal a feltárt falmaradványok illetve falszakaszok megőrzését rendelte el egy határozatban, ami azt is jelentette, hogy ezáltal a parkolóházat át kell terveztetni, hogy a történelmi falszakaszok megmaradjanak és ne sérüljenek az építkezés során.

Dr. Fodor Tamás polgármester és Dr. Farkas Ciprián Városi tanácsnok oszlatta el a pletykákat, miszerint nem épül meg az Árpád utcai parkolóház. / fotó: Leczovics Zsolt

Az áttervezés során az engedélyezési és kiviteli tervek véglegesítéséhez azonban további vizsgálatok is szükségessé váltak, ezért 2018 második felében az Önkormányzat elkészítette a parkolóház földrengésre való méretezését is az alkalmazott építési technológiához kapcsolódóan. A módosított tervek 2018 év végére készültek el, melyek ismételt engedélyezése is megtörtént és így a vonatkozó építési engedély jogerőssé válhatott.

A területen már az ideiglenes parkolóterület kialakítása zajlik. / fotó: Leczovics Zsolt

Az elhúzódó régészeti feltárás illetve az átterveztetés és az ismételt  engedélyezi eljárások miatt most került abba a fázisba a beruházás, hogy meglehetett indítani a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, amely természetesen az uniós jogszabályoknak megfelelően történik.

A beruházás volumene miatti hosszadalmas eljárás idejére  – amíg a terület nem kerül hivatalosan munkaterület besorolása alá – addig Önkormányzati döntés alapján újra egy murvás, lehengerezett borítást kap a terület ahol egy közel 200 járművet befogadó ideiglenes parkolóterületet alakítanak ki és amely várhatóan március közepétől/végétől lesz igénybevehető, ezzel is átmenetileg javítva a belvárosi parkolási rendszer helyzetét.

Érdeklődésünkre miszerint az ideiglenes parkoló díjköteles lesz-e ( fizetős lesz-e )  azt a választ kaptuk a sajtótájékoztatón,  hogy ez még nem került igazán napirendre, de várhatóan besorolásilag egy jelképes összegért lehet majd használni.

 

1 Trackback / Pingback

  1. Április elsejétől lehet parkolni az Árpád utcai placcon! | Cyberpress

Comments are closed.