Megegyezett a Csíki Sör és a Heineken … mindeközben a Lidl Sör vörös csillagozik!

Régóta ment a mondhatni nagy névhasználati háború a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken Románia között, aminek a végére most úgy tűnik pont került. A Csíki Sör Manufaktúra a közösségi portálon ugyanis bejelentette, hogy megállapodtak a Heinekennel ( ami talán egyszerűbb szitu lett volna már a legelején ) így újra nem Tiltott Sör néven tolják a nedűt, hanem ismét Csíki Sör néven. Hurrá!!!

sör
forrás: facebook

A Csíki Sör Manufaktúra (Lixid Project SRL) és a Heineken România bejelenti, hogy konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.

A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek.

A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez.

Meg szeretnénk köszönni minden támogatónknak, fogyasztóinknak, a helyi közösségünknek és nem utolsó sorban Magyarország Kormányának az önzetlen segítséget.
Nélkületek nem sikerült volna! Köszönjük!
És köszönjük Hódmezővásárhely!

forrás: facebook/csikisormaufaktura

Most, hogy a Csíki megköszönte ezt mindenkinek, kiemelve Magyarország Kormányát is, már csak egy kérdés maradt. Mi lesz a sorsa a Heineken címkéjén a vörös csillagnak? Mert ugye a téma az utóbbi időben már nem is névhasználat miatt volt napirenden hazánkban, hanem az önkényuralmi jelkép miatt, ami azonban továbbra is nyitott kérdésnek tűnik.

IMG_1991 (Medium)
fotó: cyberpress.hu

Mindeközben egyébként a LIDL saját márkás söre a PERLENBACHER barna sör, amit ma szereztünk be a Győri úton, senkit nem zavarva egyszerre három vörös csillaggal támadja az ártatlan fogyasztóközönséget. Amivel egyébként nekünk semmi bajunk nincs, ahogy a Heineken csillagjával sem, csak érdekes, hogyha azon a sörön ez probléma, akkor ezen miért nem? Reméljük ezt is nehezményezni fogja valaki egy sajtótájékoztató keretein belül 😉

sörv1 (Medium)
fotó: cyberbier

 

 

 

cyberpress.hu