Megdöbbentő eset: Herczegék így vesztettek el két kutyust is pár év alatt

Az elmúlt évek alatt többször is beszámolt portálunk olyan esetekről, amikor is Sopron különböző közterületein ismeretlenek méreggel ellátott falatkákat helyeztek ki azzal a céllal, hogy az ember legjobb barátjának, a négylábú családtagoknak az életére törjenek. Ezek olyan esetek, amelyek az mellett hogy közfelháborodást keltenek, valljuk be elképesztőek és megdöbbentőek is. Mi több, bűncselekmények is. Most azonban egy olyan soproni esetet osztott meg velünk Herczeg Móric, ami ezeken is túltesz, hiszen beszámolója szerint a saját ingatlanjuk területén mérgezték meg a kutyájukat és ez nem is az első eset volt. 

Már csak a sok közös élmény és a fotók őrzik a kutyus emlékét.

Másfél évvel ezelőtt Vászkára, az első mudinkra úgy találtak rá otthonunk udvarán a testvéreim, hogy émelygett és koordinációs zavarai voltak, mellette pedig hányt is. Azonnal állatorvoshoz  vitték és kezelést is kapott a kis kedvenc, ami úgy tűnt akkor hogy segítséget is jelent a számára. Akkor még nem gyanakodtunk konkrét mérgezésre, ám később  a gyanú egyre jobban erősödött bennünk, hiszen továbbra is erős görcsei voltak és a külvilág felé való érdeklődése is csekély lett. Látszott rajt hogy küzd az életért, azonban a rosszullétet követő negyedik napon meg kellett hozni azt a szomorú döntést hogy véglegesen elbúcsúzunk tőle és megszabadítsuk a fájdalmaitól. Sajnos nem volt más megoldás, az orvos elaltatta. – mondta el portálunknak Herczeg Móric.

Az esetből okulva és nem kizárva az akkori  mérgezés gyanúját Puliszkát az új mudinkat óvatosságból minden este 20 óra körül bevittük a kertünkből a lakásba és napközben is gyakrabban figyeltünk rá.   Egyik este azonban tovább kint maradt a kutya. Legkisebb testvérem Iluska lefekvéshez készülődött, amikor eszébe jutott, hogy kiskutyája még kint van. Kifutott hát a kertbe és kereste a kis kedvencét, azonban Puliszka nem jött hozzá. Iluska kereste-kutatta, majd úgy talált rá a kertben, hogy nyöszörögve, görcsösen kaparja szegény a földet. Negyed óra elteltével már halott volt a kutyus.   Valószínűleg mérgezés áldozata lett ő is, ráadásul a véleményem szerint valamilyen idegméreg végezhetett vele, hiszen nagyon gyors lefolyású volt az egész.

Most feljelentést tettünk és a boncolás is folyamatban van, hiszen meglátásunk szerint nem lehet véletlen pár éven belül két szinte ugyanolyan eset. A vizsgálat minden bizonnyal megállapítja majd a mérgezés tényét, amely büntető feljelentést von majd maga után és reményeink szerint az elkövető is meglesz és  viseli majd a rá kiszabható legmagasabb büntetési tételt, mely akár 3 év letöltendő börtön is lehet. Igaz, ez már nem segít és nem hozza vissza egyik kedvencünket sem, azonban vallom, hogy nem maradhat büntetlenül egyetlen egy ilyen eset sem.

Az természetesen nem titok, hogy mindkét kutya  a fajtájából adódóan izgága volt és talán többet is ugatott mint az a megszokott, azonban szerintem ez egy házőrző feladata. – tette hozzá Herczeg Móric. Azért sem értem a tettes indítékát, mert ha ezzel  problémája volt a lakókörnyezetünkben,  akkor vajon miért  nem keresett meg minket személyesen  a gondjával, például azzal  hogy számára a kutya viselkedése zavaró. Biztosan találtunk volna valami megoldást. Iluskának, legkisebb testvéremnek nagyon fontos szerepet töltött be az életében Puliszka, hiszen talán hozzá állt a legközelebb. Mindig felügyelte, vitte sétálni, gondozta, most is sokat emlegeti és nem érti hogy miért mérgezték meg. Elképesztő hogy a kommunikáció helyett valaki inkább a mérgezést választja, ami már önmagában is bűncselekmény, arról nem is beszélve hogy milyen  fájdalmak lépnek fel a gazdik lelkivilágában is. Arra már gondolni sem merek, hogy egy adott esetben akár komolyabb probléma is lehet egy kertbe bedobott méregtől, hiszen akár egy kisgyerek is a szájába veheti az adott veszélyes anyagot és annak beláthatatlan következményei lehetnek egy ember számára is.

Jelenleg még várunk a vizsgálat eredményeire, de nincs kétségem afelől, hogy megállapítják a mérgezés tényét. Utána jöhet a tettes beazonosítása, ami remélhetőleg sikerrel jár majd, legalábbis nagyon bízom benne.

Mindezektől függetlenül bármit is hoz a jövő és ha lesz még kutyánk –  ha majd sikerül feldolgozni Puliszka elvesztését – az biztos hogy az ingatlanunkat egy nagy felbontású éjjel látó kamerával is felszerelem majd, bár ez is csak óvintézkedés csupán, hiszen sajnos a rosszindulat ott lakozik azokban, akik abban látják a számukra nem tetsző élethelyzet megoldását, hogy kioltják egy négylábú családtag életét. – mondta el Herczeg Móric.