Már lehet jelölteket ajánlani a soproni civil díjakra!

2017-ben kerültek először átadásra a soproni civil díjak. Az István bíró és Szent Mihály civil díjakkal a soproni emberekért és a város jó hírnevéért sokat tevő és Sopron érdekében kiemelkedőt alkotókat jutalmazzák.

A soproni civil díjak alapítója Nyerges Ferenc / fotó: cyberpress.hu

A tavalyi évben először – az alapító Nyerges Ferenc kérésének megfelelve – a Leghűségesebb Városért Egyesület megtisztelő feladata lett a díjak odaítélése, amelyek során négy díj kerül kiosztásra:

 

István Bíró Civil Díj
Szent Mihály Civil Díj
István Bíró elismerő oklevél
Szent Mihály elismerő oklevél

 

A díjak emlékérméi Soltra E. Tamás éremművész alkotásai, melyek Szabó Géza ötvösművész szegedi éremverdéjében készültek. A CIVIL DÍJAKHOZ járó emlékérem ezüstből készül, arany bevonással, melyhez természetesen jár egy díszoklevél is. Az ELISMERŐ OKLEVELEK mellé pedig szintén jár egy emlékérem, amely bronzból készült.

illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A Leghűségesebb Városért Egyesület szeretné, ha az odaítélés folyamatában a soproniak is részt vennének, ezért 2021. április 20-ig várják az ajánlásokat, mind a négy kategóriában. A díjakat egy függetlenekből álló adományozási testület fogja odaítélni a jelölteknek a Szent Mihály elismerő oklevél kivételével. Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is szeretnék, ha ez az oklevél úgynevezett közönség díj lenne, döntsék el az itt élők, ki az, aki a legtöbbet tett a közösségért. Erre is 2021. április 20-ig várják a jelöléseket, majd nyilvános szavazás keretében lesz odaítélve a nyertesnek.

 

Bárki ajánlhat, az Egyesület facebook oldalán üzenetben, vagy leghusegesebbvarosert.civildij@gmail.com email címen jelöltet,  a szerinte érdemesnek ítélt  jelölt nevével, esetleg egy pár soros ajánlással és a neki szánt díj megjelölésével. Amennyiben nincs a jelölt neve mellé megnevezve a díj, úgy azt a Szent Mihály elismerő oklevélnél veszik figyelembe.

Az átadás előreláthatólag 2021. szeptember 29.-én lesz.

Olyan személyek jelölését várják, akik Sopron érdekében kiemelkedő munkát végeznek. – írja a Leghűségesebb Városért Egyesület.