Sopron város független médiaportálja

Major Gyula lett az ÚJ KEZDET soproni elnöke

2018. szeptember 12-én az Új Kezdet Sopron csoportja elfogadta Vörös Viktor elnök lemondását – aki lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról is –  és megválasztotta új elnökének Major Gyulát. Céljairól, terveiről kérdeztük a helyi szervezet vezetőjét. 

Major Gyula, az ÚJ KEZDET soproni szervezetének elnöke / fotó: cyberpress.hu

cyberpress.hu: Elnök úr, gratulálunk a kinevezéséhez, kérjük röviden mutatkozzon be olvasóinknak.

Major Gyula ( ÚJ KEZDET ): Nyugdíjas vállalkozó vagyok, eredetileg gépészmérnök. Feleségem pedagógus, nagy ajándék az élettől, három vállalkozó gyermekünk, és öt unokánk. Az életben szeretem a szabadságot, szeretek kísérletezni, ezért életutamat a változatosság jellemezte. A politika mindig érdekelt, már kölyök koromba érdeklődéssel hallgattam édesapám és nagybátyám vitáját a demokráciáról, akkor még nem értettem miért nem beszéltek erről másokkal.

cyberpress.hu: A helyi politika mióta része az életének?

Major Gyula ( ÚJ KEZDET ): Aktívan 2017 elején kezdtem politizálni, több párt soproni csoportjánál is érdeklődtem, végül az Új Kezdetet választottam. Döntésemben fontos szerepet játszott Vörös Viktor személyisége. Sokra értékelem, nagyon precíz, részletes politikai elemzéseit, stratégiai elképzeléseit. A pártban szimpatikus, hogy a politikai eszmék elé helyezték az egyszerű emberi értékeket, mint az emberség, a tisztesség, a becsület, az embereket valós tevékenységük alapján értékelik. Kidolgozott programjuk van, amit stílusosan 12 pontban fogalmaztak meg. Nem volt célom a párttagság, márciusban mégis résztvevője voltam az ÚK nyitó kongresszusának, Gödöllőn, most elnöke lettem a soproni csoportnak.

cyberpress.hu: Milyen feladatok jellemezték párton belül a közelmúltban az ön tevékenységét, mit gondol Vörös Viktor lemondásáról?

Major Gyula ( ÚJ KEZDET ): Az elmúlt időszak alatt eredményesen működtettem Vörös Viktor ötlete alapján és támogatásával a ÚK Sopron facebook oldalt, és a hozzá kapcsolódó csoportokat. Később ez kiegészült az Élhető belvárost Sopronnak oldallal, egy hónapja indult a Normális Magyarországért egyesület oldala a „Sopronért”. Az ÚK Sopron a párton belül a legkedveltebb vidéki oldal mind a mai napig. A városban is „felvette a kesztyűt” a pártoldalakkal, jelenleg ezerhatszáznál több kedvelőnk van, ennél több csak a Fidesznek, és az MSZP-nek van.  Bevallom, Vörös Viktor lemondása meglepett, de megértem. Úgy gondolom kettőnk együttműködése eredményes volt, és remélem hogy a jövőben a szerepek felcserélődésével is legalább ilyen eredményes lesz.

cyberpress.hu: Major Gyula az elnöki poszt betöltésével milyen célkitűzésekkel vág neki a jövőnek?

Major Gyula ( ÚJ KEZDET ): Céljaim a helyi csoport egybentartása, fejlesztése, a facebookon elért eredmények megtartása, bővítése, átültetése a való életbe. Fokozottan szeretnék foglalkozni a várospolitikával, ezen belül, a tényleges önkormányzatiság visszaállításával, amely a hatalom kiszolgálása helyett Sopron lakossága igényeinek kielégítését jelenti a városvezetés részéről. Szeretném elérni, hogy egy  előrelátó, tervszerű városfejlesztés lépjen érvénybe, de fontosnak tartom azt is, hogy a központosított átláthatatlan önkormányzati, állami intézmények helyett, ember közeli szolgáltatók várják  alakosságot. Kiemelt célkitűzéseim közé tartozik továbbá, hogy a városban található használaton kívüli ingatlanok állagmegőrzése és használatba vétele egyaránt új dimenzióba lépjen, de fontosnak tartom Sopron zöld területeinek megőrzését is. Meglátásom szerint egy átfogó közlekedésfejlesztés is szükséges Sopronban, amelynek része a nyugati tehermentesítő út megvalósítása, a Győri úti vasúti aluljáró szélesítése illetve az iskolások közlekedésének megoldása is. Kell egy sokkal átgondoltabb városépítés is, melynek kiemelt része az infrastruktúra fejlesztése, iskolák, óvodák építése az új lakótelepeken valamint a belváros tehermentesítése. Hálótelepek helyett lakóparkok építése az amire szükség van és mindezek mellett kiemelten szeretnék foglalkozni a város tisztaságával is. A közeljövőben egyébként tervezem egy vita fórum indítását, a műemléképületek, és a modern építészet kapcsolatáról, amelyre várom majd az értékes lakossági véleményeket is.

Hozzáteszem, hogy bár a célkitűzéseim mennyisége nem csekély, és természetesen ellenzéki pártvezetőjeként nem lesz lehetőségem ezeknek a problémáknak a kezelésére, de a témákat a figyelem középpontjában tartva úgy gondolom, hogy érhetünk el részeredményeket, valamint  fel kell készülnünk a várható változásra is. Pártpolitikában célom a hasonlóan gondolkodó pártok közötti kapcsolat megteremtése. Folyamatos élő kapcsolatot fogok kialakítani a szimpatizánsokkal. Részt kívánok venni országos, és városi ellenzéki kampányokba, első az Európai Uniós Ügyészség aláírásgyűjtés lesz.

cyberpress.hu: Esetleges más pártokkal való együttműködésről mit gondol?

Major Gyula ( ÚJ KEZDET ): Az ellenzéki oldalon fontosnak tartom, hogy ma együttműködésre, barátokra és nem ellenségekre van szükség. Szörnyű volt látni, hogy választások előtt az ellenzéki pártok egymás lejáratára több figyelmet fordítottak, mint a tényleges ellenfélre. El kell érni, hogy a jövőbe ne a Fidesz irányítsa a közbeszédet. Kommunikációban elvem az egyszerű, rövid mindenki számára érthető fogalmak használata, a vitapartnerek tisztelete. Vallom, hogy a fotelforradalomnak vége, elő kell lépni a háttérből és közös erővel kell tennünk az ÚJ KEZDETÉRT!

Hirdetés: