Magyar bajnok lett Koch Péter

Aranyérmet szerzett az idei Optimist Magyar Bajnokságon Koch Péter, a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség versenyzője. Az Alsóörsön megrendezett versenyen több soproni fiatal is kimagaslóan szerepelt.

Koch Péter ( balra ) és edzője Szalay Dániel ( jobbra )

Magáról a versenyről: Az idei Magyar Bajnokságot Alsóörsön a Balatoni Yacht Club 1912 rendezte. A bajnokságot 5 versenynapra és 12 tervezett futamra írták ki. Összesen 144 hajó nevezett, köztük 7 soproni gyermekkel; név szerint: Huber Mátyás, Koch Péter, Léderer-Vágó Lóránd, Meszner Csanád, Pécsi Koppány, Seidl Maximilian és Varga Botond.

A versenyre az első 3 napon nem érkezett az előrejelzésnek megfelelő szél. Ez egyébként a július-augusztusi időszakban eléggé jellemző a Balatonra. Erre az edzéseken készültünk is a gyerekekkel, és ez jól is jött, mert az első 3 versenynapon csak 4 futamot engedett a szél, így nagyon lassan, sok idegörlő parti és vízi várakozással teltek az órák.

Pepe (Koch Péter) az első 3 napon –  azaz az első 4 futamban- a serdülők versenyében hátrányba került, egy magyar és egy szlovák kisfiú is előtte volt az összetettben. Aztán a negyedik napon egy új verseny kezdődött, Pepe felkapcsolt és  sokkal magabiztosabb vitorlázást mutatott, tisztább rajtokkal és az ökölszabályokra támaszkodó stratégiával, amivel jelentőset faragott a hátrányán. Mindeközben az ezüst csoportban levő fiataljaink is derekasan küzdöttek, Maxi például futamot nyert az első Magyar Bajnokságán. Az utolsó napon pedig beköszöntött az egész versenyre tekintve a legjobb szél, és délután kettőig még négy futamot rendeztek, melyben Pepe ott folytatta, ahol az előző napon abbahagyta, és az utolsó futamra már úgy állhatott oda, hogy eldőlt a Magyar Bajnoki cím sorsa a serdülő kategóriában. Pécsi Koppány szintén élete legjobb bajnoki eredményét vitorlázta, 17. lett a 144 hajóból, Léderer-Vágó Lóránd – a már nem az ő súlyának megfelelő szélben- hatalmasat küzdve 61. helyen végzett. Míg az újoncaink, Seidl Maxi ezüst csoport 45., Meszner Csanád 61., Varga Botond pedig 63. helyet ért el. Huber Mátyásnak pedig 3 futam után, sajnos egy hirtelen jött iskolai elfoglaltság miatt haza kellett utaznia a  bajnokságról.

Hatalmas büszkeség ez számunkra hiszen a tavalyi év után, ahol Völler Hanna a lányoknál 3. lett és Pepe szintén 3. a serdülőknél, most egy bajnoki címet tudtunk elhozni a Balatonról. Ilyen még nem történt a hajóosztály 46 éves hazai történetében. – számolt be  a sikerekről a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség edzője, Szalay Dániel.