Ma állt a bíróság elé a “Sopronkőhidai Szkófild”!

Két és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Soproni Járásbíróság első fokon azt a férfit, aki még januárban szökött meg a Sopronkőhidai Büntetés-végrehajtási Intézetből.

 

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön / Illusztráció / Fotó: Koszorú Mihály

Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a  J. I. névre hallgató elítélt – akit nem mellesleg korábban életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtottak – tavaly március óta gépkezelőként dolgozott a büntetés-végrehajtási intézet területén működő gyertyaüzemben. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi január 12-én rosszullétre hivatkozva többször is kiment a munkahelyéről a mosdóba, amikor az üzemnél az egyik alkalommal a késztermékeket szállító teherautóra felmászott és annak rakterében elrejtőzött és így jutott ki a büntetésvégrehajtási intézményből.

Miután a szökést észlelték, a fegyintézet azonnal értesítette a járművezetőt, aki a teherautóval megállt. Ekkor a férfi kimászott a rejtekhelyet nyújtó kartondobozból és az addig általa rejtegetett civil ruhába átöltözve leugrott a járműről. A közeli kiskertekben és a temetőben bujkált addig, amíg elfogták.

A bíróságon a férfi beismerte bűnösségét, és szökésének indokaként elmondta, hogy azért kísérelte meg a szökést, mert megtudta, hogy valaki a fiát fejbe verte egy baltával. Vallomása szerint haza akart menni, hogy “levágja annak a kezét”, aki kezet emelt a fiára.

A bíróság nem vette figyelembe enyhítő körülményként ezt a védekezést, és kizárta a többszörös visszaeső vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét. Az ítélet nem jogerős.

 

 

1 Trackback / Pingback

  1. Today "Sopronkőhida Scope" ended up. – Navva

Comments are closed.