M85: Nem minden az, aminek látszik!

Több facebook poszt jelent meg egy a laikusok számára félreértelmezhető fotó miatt, amiben az M85 gyorsforgalmi építésének egyik pillanata látható. A fotó megjelent többek közt elsőként  Barcza Attila közösségi oldalán is – mi még ott láttuk –  de persze sok helyen fellelhető volt. A kép valóban egy érdekes pillanatot örökített meg , azonban ahogyan azt mondani szokták, nem minden az, aminek látszik. Az persze már más kérdés, hogy ilyen jellegű képet érdemes-e közszemlére tenni, de ha már megtörtént és szép nagyot futott a soproni oldalakon mondhatni negatív kommentekkel teletűzdelve, akkor úgy hiteles a dolog ha maga az érintett beruházó, a NIF Zrt. is megnyilvánul az ügyben, ahogy ezt tette is. Mutatjuk a fotót és a NIF Zrt. állásfoglalását.

 

Kép forrása: NIF ZRT. facebook

 

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

MEGFELELŐ MINŐSÉGBEN KÉSZÜL AZ M85 AUTÓÚT

A facebook-on napvilágot látott hírekkel ellentétben az útépítés szabályainak betartásával, megfelelő minőségben épül az M85 autóút.

Az alábbi ( nálunk feljebb ) képen látható növényzettel benőtt rész az autóút elválasztó sávjában található, ami az autóút teljes szélességével egyben, a szakemberek által minősített anyagból (homokos kavics) épült. A munkák végéhez közeledve ez az elválasztó sáv humuszterítést kap és füvesítik, valamint ebben a részben helyezik el a szalagkorlát is.

Az aszfaltos rész egy üzemi átjáró, ami azt a célt szolgálja, hogy az egyébként fizikai elválasztással kialakított 2×2 sávos autóút jobb és bal oldala között szükség esetén az átjárás biztosítható legyen. Ezen üzemi átjárót teljes pályaszerkezettel (a már említett homokos kavics töltésre egy alapréteg épül, majd arra kerülnek az aszfalt rétegek) építik ki. A kép pont egy ilyen üzemi átjáró építési határán készült, annak legfelső aszfaltrétegének építése közben.

Az M85 autóút Csorna-nyugat – Sopron-kelet csomópontok közötti szakasza a szakemberek megfeszített munkájának köszönhetően az eredeti ütemterv szerinti befejezési határidő előtt átadásra, a közlekedők előtt megnyitásra kerülhet, így az átmenő forgalommal érintett települések lakossága végre fellélegezhet.