Leváltották a Médiaközpont vezetőjét, mert objektív és pártatlan hírszolgáltatást várnak a polgárok Szombathelyen!

A szomszédos Vas megye székhelyén, Szombathelyen manapság elég aktívan folyik a politikai élet, egész pontosan az Önkormányzatuknál, hiszen a közelmúltban többségi átrendeződés is történt a közgyűlés összetételében. Ennek eredményeként az addigi Fideszes többség elvesztette a hatalmat, egész pontosan azt,  hogy ellenzéki ráhatás nélkül érvényesítse akaratát, így mondhatni elég kellemetlen helyzetbe került Puskás Tivadar ( Fidesz-KDNP ) polgármester, hiszen a gyakorlatban szinte az van, amit az ellenzéki összefogás támogat. Mint például most azt, hogy leváltották az ottani Médiaközpont vezetőjét. 

 

Puskás Tivadar polgármesternek nem könnyű a helyzete manapság Szombathelyen. / fotó: nyugat.hu / Nagy Jácint

Ahogy nálunk Sopronban, így Szombathelyen is most volt az önkormányzati közgyűlés, ahol szintén számtalan napirendi pontot tárgyaltak a képviselők, azzal a különbséggel hogy míg nálunk például most egy ellenzéki sürgősségi előterjesztést sem sikerült napirendre vetetnie a csekély számú ellenzéknek, addig ott bizony a “pálfordulás” óta elég kemény dolgok zajlanak. Érdekességképpen talán elég annyi a szombathelyi közgyűlésről, hogy most például a napirendi pontok  feléig sem jutottak a képviselők az adok-kapok miatt és többek közt a költségvetés sem került így megtárgyalásra, viszont volt bérlakás programmal kapcsolatos vita, közvilágításos kérdéssorozat és persze időhúzás és migránsozás is. ( Akit jobban is érdekel a történet, azok a nyugat.hu oldalán találják a bővebb események leírását! )

Igazából nem mennénk bele a konkrét ügymenet felidézésébe,  hiszen egyrészt nem voltunk ott, másrészt mondhatnánk ez Szombathely belügye, így miért is érdekelne minket az ottani közgyűlés, azonban sajtó illetve médiaszempontból történt ott egy érdekesség, ami olyan témakör ami bármely városban megtörténhet ha ősszel az önkormányzati választásokon úgy alakulnak az eredmények. Ami azonban mostani tény, az az, hogy:

Leváltották a Lovass Tibort, a szombathelyi  Médiaközpont vezetőjét!

Azt tudni kell, hogy ez ott egy olyan pozíciónak felel meg, mint nálunk a Soproni Kommunikációs Központ igazgatói széke, ami  a gyakorlatban működteti a városi televíziót és a hozzátartozó médiafelület is. Nos, a vasi megyeszékhelyen az eddigi ilyen pozíciót betöltő Lovass Tiborról tudni kell, hogy a Helyi Televíziók Országos Szövetségének az elnöke is, de ő indította a Savaria Filmszemlét is, így országos hírű szakembernek számít és nem mellesleg úgy tűnik hogy élvezte a Fideszes városvezetés bizalmát.  A leváltás indoklása szerint ( legalábbis ezt lehet kihámozni az információkból )  a szombathelyi Médiaközpont nem működött objektíven és gyakorlatilag propaganda csatornaként szolgálta ki a helyi hatalmat és nem adott lehetőséget arra, hogy egyéb politikai pártok álláspontjai vagy esetleg egyéb kritikus ( akár lakossági ) vélemények is helyet kapjanak a repertoárban. Gyakorlatilag csak a pozitív, a szép és a jó illetve a limonádé jellegű hírek mehettek ott is, mint számtalan helyen az országban, legalábbis a városi médiát üzemeltető helyek többségében.

Gyakorlatilag az Éljen Szombathely platform alatt működő ellenzéki képviselők átvették a döntési hatalmat a vasi megyeszékhelyen. / fotó: nyugat.hu / Nagy Jácint

 

Puskás Tivadar polgármester és a Fideszes képviselők természetesen megpróbálták ezeket az állításokat ellenvéleményezni a közgyűlésen és hangsúlyozták hogy ez a leváltási módszer egy egyértelmű baloldali húzás abban a tekintetben,  hogy politikai okokból váltanak le egy tisztes szakembert.

(  Az persze egy másik érdekesség, hogy Lovass Tibor egykori kinevezése is kísértetiesen hasonlóan történt, hiszen akkor került ebbe a pozícióba a szombathelyi médiaéletben amikor a Fidesz került hatalomra és akkor menesztették az akkori vezetőt Váradi Gábort. Persze nem akarunk párhuzamot vonni, minden ilyen jellegű hasonlóság csak a véletlen műve lehet, így ezt tényleg csak zárójelben, mert semmi bizonyíték nincs arra, hogy az akkor politikai döntés volt.  )

Vita ide vagy oda, a szavazás  hozta az előterjesztés lényegi tartalmát és Lovass Tibort visszahívták az igazgatói pozícióból és  Halmágyi Miklós újságírót nevezték ki, akitől objektivitást és hiteles hírközlést várnak a képviselők, valamint egy új városi lap beindítását is, egy olyat, ami valóban hitelesen tájékoztatja a szombathelyi polgárságot.

 

Ezzel a döntéssel kapcsolatban egyébként a szombathelyi fideszes frakció egy sajtóközleményt is kiadott, amiből a lényegi részt idézzük:

“A szakember helyett, politikai alapon, egy olyan újságírót neveztek ki a helyére a szocialisták, a Jobbik és Molnár Miklós civil alpolgármester, akinek nincs televíziós tapasztalata és kinevezése kizárólag a bevándorláspárti szivárványkoalíció érdekét képviseli és nem a szombathelyi emberekét.”

 

Nos lehetne vitatkozni azzal, hogy az állami köztelevíziók és az önkormányzati tulajdonú tévék és médiatermékek, print és online kiadványok mennyire objektívek és mennyire szolgálják valóban a lakosság érdekét, ezt mindenkinek a saját ízlésére bízzuk,  az azonban biztos, hogy ha megfigyeljük a jelenlegi közpénzből működő médiacsatornák többségét, a kényes, kritikus témák és főleg az ellenzéki álláspontok valljuk be erősen kerülve vannak. Az, hogy  ez most így ebben a formában objektív hírszolgáltatás vagy a véletlen műve azt nem nekünk kell eldönteni, azonban érdekes hogy a legtöbb vidéki médiacégnél csak úgy máról-hónapra most is jönnek-mennek az emberek ( amolyan furcsa döntések alapján ) csak ugye nem kerülnek napvilágra, mert ezek nem pozitív hírek és nem számolnak be róla a közpénzből fenntartott médiatermékek.

 

 

Bejegyzésünkbe a nyugat.hu cikkeiből merítettünk tartalmat.