“Lehetetlen küldetés” akadálypálya nyílik a héten Parndorfban!

Egy igazán egyedi kalandpark nyitja meg kapuit a bátor, vállalkozó szellemű érdeklődők előtt az ausztriai Parndorf (Pándorfalu) bevásárlóközpontja mellett. Az új attrakciót a Wipeout (Lehetetlen küldetés) című televíziós vetélkedőműsor ihlette, ami a látogatók mozgás-koordinációs irányítását, állóképességét és csapatszellemét teszi próbára. A sport- és szabadidős létesítmény 2020. július 13-án hétfőtől fogadja a vendégeket. Minden bizonnyal az adrenalinlöketre vágyók új kihívása lehet a 3500 négyzetméteres akadályokkal teli terület, hiszen mintegy másfél órát vesz igénybe a pályák leküzdése. A parndorfi Wipeout Park üzemeltetője a MAXX Business Group, ami több szórakoztató központot is üzemeltet Ausztria szerte. A tulajdonos, Szilard Koos a bvz.at portál részére elmondta, hogy a vendégeket pedig védőfelszereléssel és sisakkal engedik csak pályára, de csakis 14 éves kor felett. A koronavírus-járvány kapcsán óvintézkedéseket is bevezetnek, így az akadályokat rendszeresen fertőtlenítik, de a játékosokra is vonatkoznak szabályok: két méter távolságot kell tartaniuk, egy emberre pedig 20 m² területnek kell jutnia, ami a park nagyságából és szabadtéri jellegéből adódóan minimálisra csökkenti a kockázatot.

 

Forrás: MAXX Business Group / Még több kép a hivatkozott cikkben!

 

A vonatkozó Facebook oldal szerint július 13-ától péntek, szombat és vasárnap 14:00-20:00-ig várják a látogatókat, a hét többi napján pedig igény szerint 6 fős csoportok számára biztosított az elérhetőség!