Lakossági tájékoztatót tartanak az M85-ös munkálataival kapcsolatban!

Színes szórólappal töltötték meg a soproni háztartások postaládáit a napokban, mely lakossági tájékoztatóra hívja az érdeklődő polgárokat. Az tájékoztató szövegből kiderül, hogy a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező SDD Konzorcium tart lakossági tájékoztatót az M85 gyorsforgalmi út V. rész, azaz a Fertőrákos csomópont – Sopron országhatár szakasz munkálataival kapcsolatban, mely magába foglalja a Bécsi-dombi alagút és a 8647. jelű Sopron Ény-i elkerülő út megépítését is. A szervezők ügyfélbarát hozzáállása példaértékű, hogy a rendkívüli helyzet ellenére is törekednek a lakosság bevonására, valamint a nyilvánosság megszólítására. A hiteles forrásból származó információk egy ilyen, sokakat foglalkoztató nagyberuházás vonatkozásában különösen fontosak, így ezért is üdvözlendő a lakossági tájékoztató megtartása, mely abból a szempontból rendhagyónak ígérkezik, hogy szabadtérben, az alagút felvonulási területén lesz lebonyolítva. A tájékoztatóból az is kiderül, hogy előzetes regisztrációra van szükség, valamint az esemény nem sajtónyilvános!

A szórólap ezek mellett tájékoztatást nyújt a M85-ös autóút kivitelezésével kapcsolatban, mely lényegében Sopron új elkerülő útja lesz, az észak-nyugati elkerülővel egyetemben pedig nagyban tudják tehermentesíti majd a városon átmenő forgalmat. A tisztán magyar forrásból megvalósuló beruházás 2019. év végén kezdődött meg közel nettó 44 milliárd forintból, tervezett befejezése 2024. június 30. A 2020. október 27-i 11 órai eseményre regisztrálni, előzetes kérdéseket feltenni október 25. 18 óráig van lehetőség a megjelölt címen. Az eseményre csak maszkot viselve lehet belépni, valamint egészségügyi nyilatkozatot kell tenni.