Kunhalmi Ágnes (MSZP): Nem túlzás, az iskolákban sokszor hiányzik a kréta és a papír …

Kunhalmi Ágnes az MSZP országgyűlési képviselője járt csütörtökön városunkban, aki nem csak sajtótájékoztatót tartott a Magyar utcai pátházban, hanem lakossági fórumot is, ahol bárki feltehette aktuális kérdéseit az elnök asszonynak.

Az oktatásügy átalakításának terveivel kapcsolatosan elmondta, a cél az, hogy a 2017/18-as tanévtől kezdődően, új oktatási rendszert vezethessenek be. A jelenlegi rendszerben sok a probléma, melyek megoldásait mielőbb meg kell találni.
Az iskolák államosítása után kettőszáz millió forintot vettek ki a rendszerből, amely adósságot a KLIK azóta is görgeti maga előtt. Nem túlzás azt mondani, hogy olyan alapvető problémákkal küzdenek az iskolák, minthogy sok esetben egyszerűen elfogy a kréta vagy a papír az intézményekből az egyéb eszközhiányokat nem is említve. Nagy a pénzhiány így szinte folyamatosak a működési zavarok az iskolákban. A kormánynak mihamarabb vissza kell tennie a hiányzó összegeket!

A párt oktatáspolitikusa kiemelte, az MSZP nem csak bírál, hanem megoldási javaslatai is vannak. Az általános iskolai képzéssel kapcsolatosan hozzátette, hogy javaslatuk szerint az alsó tagozatos oktatást megtoldanák egy esztendővel, így kilenc osztályos általános iskola szerepel a terveikben. Az oktatás átalakításáról országos vitafórumot is terveznek tartani, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, ötleteit hiszen a cél, egy közös megegyezésen alapuló új oktatási rendszer megalkotása, amely akár már a 2017/18-as tanévtől bevezetésre kerülhetne.

A sajtótájékoztatót követően, sokan jöttek el a lakossági fórumra, ahol az országos politikai kérdések mellett, sok Sopront érintő kérdés is elhangzott. A közvetlen hangulatú fórumon nem csak Kunhalmi Ágnesnek, hanem Kránitz Lászlónak, az MSZP megyei elnökének is lehetett kérdéseket feltenni.

 

L.L.ZS.