Sopron és egy kis plusz...

Külföldi és magyar bírók jártak a Sopronkőhidai Börtönben

A Győri Törvényszék elnökének meghívására szakmai látogatást tett Sopronban a Bécsújhelyi (Wiener-Neustadt) Tartományi Bíróság vezetője és bírái. Az esemény a két intézmény közötti együttműködési megállapodás keretében jött létre. A nemzetközi rendezvény egyik programpontjaként a látogatók megtekintették a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönt. A delegációt Dr. Takács József a Győri Törvényszék elnöke, valamint Mag. Jutta Burianek a Bécsújhelyi (Wiener-Neustadt) Tartományi Bíróság elnöke vezette.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

 

A 18 ausztriai és a 9 magyarországi bírót Soczó László bv. ezredes intézetparancsnok fogadta. Az intézet történetének, szakmai múltjának és jelenének ismertetését követően a csoport megtekintette a látogató fogadó helyiséget, a körletépületet, a sportudvart, a távmeghallgató helyiséget, a múzeumzárkát és a fogvatartottak által a képzőművészeti szakkör során készült tárgyakat. Dr. Takács József elnök úr a látogatás végén köszönetét fejezte ki szakmai konzultációs lehetőségért. – számol be a Büntetés-végrehajtási Szervezet honlapja.

 

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

 

 

 

 

Hirdetés: