Közmeghallgatás: Most bárki elmondhatja a javaslatait a városvezetésnek!

A soproni városháza nagyterme / Fotó: cyberpress.hu archívum

Igaz nincs agyonreklámozva,  azonban az idei évben is sor kerül a Soproni Városházán a Közmeghallgatás nevű rendezvényre, ahol elsősorban a Városvezetés illetve a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket igyekeznek majd megválaszolni a polgárság számára.

Ez talán az egyetlen olyan nyilvános, nagyszabású  fórum, ahol akár kényes kérdésekkel is a városvezetés felé lehet fordulni, de akár építő jellegű javaslatokat is lehet tenni az elkövetkezendő időszak tekintetében, hiszen a cél az, hogy demokrácia jegyében elmondják a polgárok azokat az észrevételeket, amelyek foglalkoztatják őket, akár pozitív, akár negatív értelemben.  Az esemény, az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagy érdeklődés mellett szokott történni és az sem  ritka, hogy akár  3-4 óra hosszúságúra is elnyúlik és bizony nem ritka, hogy igazán izgalmas témakörök kerülnek a centrumba.

Az esemény menete egyébként változatlan és mondhatni három napirendből tevődik össze. Ennek első fejezete idén a “Tájékoztató a 2018. évi közmeghallgatáson elhangzott közérdekű javaslatok megvalósítása érdekében tett intézkedésekről” címet viseli, amely beszámol azokról a végrehajtásokról, amelyek ITT hangzottak el. A második harmadban az előzetesen írásban feltett kérdések, javaslatok megtárgyalása történik majd, a benyújtás sorrendjében, amelyeket november végéig lehetett eljuttatni az önkormányzat számára elektronikus levél vagy pedig klasszikus levél formájában. Az utolsó harmadban pedig a mindig izgalmas és váratlan kérdések sorozata kerül fókuszba, ahol a jelenlévők kérdéseinek, javaslatainak megtárgyalása történik majd  a jelentkezés sorrendjében.

Fontos tudni, hogy a rendezvény nyilvános és bárki részt vehet rajt ( persze a díszterem befogadóképessége korlátozott, érdemes időben érkezni !  ), amelynek helyszíne a Soproni Városháza, ideje pedig 2019. december 12. 17.00 óra.