Közgyűlésen döntöttek a város 2017-es díjazottjairól!

Fotó: cyberpress.hu / archívum

Novemberi közgyűlésén tizenhárom napirendi pontot tárgyalt Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, amelyek közül a nagyrésze a rendes ülés kereteiben zajlott, de volt persze most is ami rendkívüli ülést igényelt. Mivel november vége van a hagyományok szerint a város legrangosabb kitüntetéseinek a díjazottjairól is döntöttek a képviselők –  ez zárt ülésen történt – ami azért is fontos ugye, mert ezeknek a díjaknak az átadása a Hűség Napi programsorozat nagyon fontos momentuma és amelynek az időpontja hamarosan itt is van. De mielőtt kitérnénk a díjazottak listájára, pár mondatban a közgyűlés egyéb napirendi pontjairól.

Díszterem / illusztráció

 

Elfogadta a képviselőtestület azt az előterjesztést, miszerint Sopron  Önkormányzata műemlék ingatlanok esetén gyakorolhatja az elővásárlási jogát az alábbi épületeknél:  Sopron, Templom u. 18., Sopron, belterület 176 hrsz., Sopron, Templom u. 9., Sopron, Szent György u. 20., Sopron, Színház u. 33. Ezt követően okiratmódosítások, rendeletalkotások következtek, amelyek során napirendre került Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Soproni Vízmű Zrt. közötti szerződés is, amelyben a fürdők jövő évi működtetése szerepelt illetve a csapadékcsatorna üzemeltetési szerződése. A lényegi pontokat és az előirányzott támogatási összeget elfogadták a képviselők, így továbbra is minden marad a régiben.

Előterjesztésre került  a területi ellátási kötelezettségű háziorvosi körzetekről és körzethatárokról szóló önkormányzati rendelet módosítása is, amelyben néhány utcának az adott gyermek- és fogorvosi illetve védőnői szolgáltatása került át más ellátási rendelőbe, ezekről pontos tájékoztatást fog adni várhatóan az önkormányzat.

A rendkívüli közgyűlésen jóváhagyásra került Szent Wolfgang, Bánfalva védőszentjének tiszteletére történő köztéri műalkotás elhelyezése, amely a Hajnal téren kap majd helyet.

Elfogadásra került az M85-ös gyorsforgalmi út nyomvonalának a településrendezési tervekbe illesztése céljából eszközölt módosítások előterjesztése is,  ami a beérkezett vélemények és észrevételek alapján történt.  Mivel ez egy összetett dolog, és majd foglalkozunk vele külön bejegyzésben, addig akit érdekel az IDE KATTINTVA nyerhet betekintést a 42 oldalas témába.

A cikkünk elején már hangsúlyt kapott a városi kitüntetések napirendi pontja, amelyben a képviselőtestület szintén most döntött. Ennek értelmében a 2017-es esztendőben Sopron legrangosabb díjait az alábbi személyek vehetik majd át a Hűség Napi ünnepségen:

 

Sopron 2017-es díszpolgára Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

kép forrása: web

 

 

Parragh László (Und, 1962. június 27. –) magyar gazdasági szakember, vállalkozó. 2000 óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. A 2016-os Befolyásbarométer szerint ő Magyarország 22. legbefolyásosabb személye.

 

További díjazottak:

Dr. Czike Albert – Pro Urbe díj

Babos Tímea – Civitas Fidelissima díj
Sopron Basket – Civitas Fidelissima díj

Dr. Sztancs György – Dr. Király Jenő díj

Dr. Koltai Miklósné – Humanitás díj

Kótai Mónika – Sopron Kultúrájáért díj

Kovácsné Bella Irén – Sopron Kiváló Pedagógusa díj
Dr. Kovács András – Sopron Kiváló Pedagógusa díj

Páder Vilmos – Sopron Sportjáért díj

Kocsis Ábel – Sopron Ifjú Tehetsége díj

Bognár Csaba – Ifj. Flandorffer Ignác díj

Józsa Dávid – Wälder József díj

Dr. Tatár Ágnes – Sopron Szolgálatáért díj

Sopronért Emlékérem:

Gálosné Andrási Adrienne
Németh Attila címzetes kanonok
Dr. Mikola Teréz Zsuzsanna
Poór Béla
Horváth Péter
Nagy Sándor
Varga Gábor
Pápai Gyula
Gara Lídia
Bolodár Zoltán
Taschner István
néhai Faragó János

 

 

 

 

.