Közel 700 hallgató kezdheti meg a tanulmányait a Soproni Egyetemen

Az idei felvételi eljárásban a Soproni Egyetemre közel 700 hallgatót vettünk fel – mondta el Dr. Katona György, a Soproni Egyetem oktatási rektorhelyettese.  Az idei év országos szinten negatív rekordot hozott a felsőoktatásba jelentkezők számában, ami elsősorban az emelt szintű érettségi felvételi követelményként történő előírásával magyarázható, és ez a negatív tendencia intézményünkben is éreztette hatását. A szakirányú továbbképzésekkel és a pótfelvételi eljárásban felvett hallgatókkal együtt reményeink szerint 800 fölé emelkedik majd a szeptemberben beiratkozó elsőévesek száma. 

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

 

Az egyetemi karok közül a legtöbben továbbra is a Benedek Elek Pedagógiai Karon kezdhetik meg tanulmányaikat. Itt ugyan nem sikerült megismételni a tavalyi év kiugróan jó eredményeit, de az országos adatok tükrében – a pedagógusképzésben volt tapasztalható az egyik legnagyobb visszaesés – elmondhatjuk, hogy továbbra is népszerűek az itt folytatott képzések.

Az unikális képzést is nyújtó Erdőmérnöki Karon nőtt a felvett hallgatók száma, ez elsősorban az erdőmérnöki osztatlan képzésre sikeresen felvételizők magas számának köszönhető.

A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar képzéseire az idei évben a korábbinál kevesebb hallgatót vettünk fel, bízunk abban, hogy ez a pótfelvételi eljárásban még jelentős mértékben változni fog.

A Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar megismételte tavalyi eredményeit, a legnépszerűbb ezen a karon továbbra is a faipari mérnöki és a tervezőgrafikus képzés.

A Soproni Egyetem valamennyi, általános felvételi eljárásban felvett első évfolyamos hallgató részére – amennyiben azt kéri – kollégiumi elhelyezést biztosít.

Pótfelvételi eljárás keretében szintén hirdetünk meg képzéseket, ahová várjuk azok jelentkezését, akik nem nyertek felvételt. Ebben az eljárásban az idén lényeges különbség, hogy most államilag támogatott, ösztöndíjas képzésekre is beadható még a jelentkezés.

 

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – 

 

Cikkünk megjelenése előtt egyébként nyilvánosságra kerültek az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok, amely által az is kiderül hogy a több mint 91 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.

Ha érdekelnek a ponthatárok, ITT ÉRDEMES azokat megtekinteni.