Koszorúzás Tóth Ágoston Rafael soproni sírjánál

2017. november hatodikán emlékeztek meg a soproni Szent Mihály temetőben Tóth Ágoston Rafael térképész ezredes síremléke előtt a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának képviselői valamint a Lions Club Sopron tagjai.

Tóth Ágoston Rafael a XIX. század magyar katonai térképészetének kiemelkedő egyénisége volt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc neves katonai vezetője. Az önálló magyar térképészet megteremtésének kezdeményezője. Tóth Ágoston honvédezredes gyermekkorának egy részét Sopronban töltötte, és több szállal is kötődik a városunkhoz. Kalandos és nehézségekkel tűzdelt élete során többek közt ott volt a világosi fegyverletételnél. Az aradi haditörvényszék előbb halálra ítélte, amit később tizennyolc év várfogságra változtattak. Olmützben töltött büntetéséből 1856-ban amnesztiával szabadult. Szabadulása után a Széchenyi-uradalomban gazdatisztként alkalmazták, majd a keszthelyi gazdasági intézet tanára lett. A kiegyezés után a közmunka- és közlekedési minisztérium topográfiai osztályának – a Honvéd Térképészeti Intézet elődjének – megszervezésére és vezetésére kapott megbízást. 1869-ben az újonnan felállított királyi honvédségben ezredesi rangot kapott. Topográfiai tudományos munkásságának elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1871-ben levelező tagjául választotta. Minisztériumi munkája mellett több hadtudományi művet írt és a pesti tudományegyetem katonai tanfolyamának előadója volt. A magyar tudománytörténet őt tartja a modern magyar katonai térképészet úttörőjének. A Magyar Honvédség Tóth Ágoston Térképészeti Intézet 1990-ben felvette nevét. Érdekesség, hogy a Soproni Múzeum őrzi Tóth Ágoston honvédezredes hagyatékának egy részét, többek közt az olmützi várfogságban készített önarcképét és néhány fafaragását, apró használati tárgyait is.

Az idei soproni megemlékezésen Szalay László alezredes, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának megbízott szolgálatfőnöke méltatta Tóth Ágoston Rafael (Marcali, 1812. október 24. – Graz, 1889. június 9.) honvédezredes, hadmérnök, térképész kivételes, az utókor tiszteletére méltó életútját és munkásságát, kiemelve hűségét családjához és hazájához, majd az emlékezés és tisztelet koszorúinak és virágainak az elhelyezése következett.

Elsőként a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának képviseletében Szalay László alezredes és Dr. Nagy Péter alezredes helyezte el az emlékezés koszorúját, majd a soproni sír gondozói  nevében a Lions Club Sopron soros elnöke Balogh Sándor helyezte el a tisztelet koszorúját, akit a klub tagjai követtek egy-egy szál virág elhelyezésével.

 

fotók: Leczovics Zsolt