Köszöntötték Sopron önkéntes véradóit!

Az ünnepséget pénteken tartották a megyeháza dísztermében, ahol a többszörös véradókat Sopron önkormányzata nevében Barcza Attila, városi tanácsnok köszöntötte elsőként. Köszönetét fejezte ki minden véradónak, hogy tisztességgel és becsülettel járultak hozzá ahhoz, hogy az életek megmentéséhez szükséges vér biztosított legyen, továbbá megköszönte a szervezőmunkát a Vöröskereszt helyi szervezetének és a Vérellátó Központnak is. Az ünnepségen megjelent többszörös véradóknak kulturális műsorral is kedveskedtek a szervezők, majd elismerő oklevelekkel, emlékérmékkel köszöntötték őket. Az ünnepség zárásaként pedig egy közös vacsorára is vendégül látták az ünnepelteket, azokat, akik a véradással, mint önzetlen tettükkel, ellenszolgáltatás nélkül emberek életét mentik meg, ezáltal sokak egészségét is visszaadva.