Köszöntötték a fertőrákosi témapark és tanösvény húszezredik látogatóját

Június 19-én, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar teltházas hangversenyével, közel négy éves szünet után nyílt meg a felújított Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház. A színházi előadásokra több, mint 10.000 néző váltott jegyet, és a létesítményhez tartozó tanösvény és témapark is kedvelt turisztikai helyszínné vált.

fotó: leczovics
fotó: leczovics

Fertőrákos új látványossága már az első hónapban több, mint hatezer érdeklődőt vonzott. Augusztus 26-án pedig a húszezredik látogatót köszönthették a Pro Kultúra Sopron munkatársai. A csömöri Molnár Beatrix családjával járta be a tanösvényt és témaparkot, a létesítményről interneten, illetve a Magyarország 100 csodája című könyvből szerzett tudomást.

Molnár Beatrix és családja

Nagyon tetszett nekünk a kőfejtő és a barlangszínház, különösen a kiállított ősállatok, és a barlang drámai hatású, óriási terei. Sajnáljuk, hogy színházi előadást nem tudtunk most megnézni, talán majd jövőre bepótoljuk. – mondta el Molnár Beatrix.

A tanösvény és témapark még október 25-ig látogatható, a színházi szezon pedig szeptember 12-én, a Boban & Marko Marković Orchestra koncertjével ér véget.

fotó: leczovics

A 2016-os előadásokra szeptember 01-jén kezdődik a jegyek és bérletek árusítása. A Barlang bérlet a következő szezon újdonsága, mely négy előadást tartalmaz, kedvező áron. A jövő évi műsor műfajok sokaságát kínálja: opera, operett, musical, táncjáték és koncertek helyszíne is lesz a Barlangszínház.

A részletes 2016-os évad programja IDE KATTINTVA elérhető!

A részletekkel kapcsolatban a Pro Kultúra jegyirodájában illetve a www.barlangszinhaz.hu oldalon is lehet tájékozódni.

 

leczovics