Kósa Lajos Sopronban tartott sajtótájékoztatót

Szerdán délben, mondhatni teljesen váratlanul Sopronba érkezett Kósa Lajos, a Kormány megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztere, aki természetesen sajtótájékoztatót is tartott a Modern Városok Program helyi projektjeivel kapcsolatban a Városházán.  Sajnos olyan későn kaptuk meg az információt erről, hogy nem tudtuk lereagálni a dolgot és nem tudtunk részt venni rajt,  azonban megtudtuk, hogy újabb nagyobb volumenű bejelentés a helyi fejlesztésekkel kapcsolatban nem történt az eseményen, csak a már többször bejelentett projektek hangzottak el ismét, amelyeket már olvasóink is minden bizonnyal ismernek, hiszen számtalanszor foglalkoztunk már vele. (M85 gyorsforgalmi, Lővér program, Fertő-tó, belvárosi felújítások, stb. ) Információink szerint egyetlenegy kiegészítő eleme azonban volt a dolognak, mégpedig az hogy a belváros felújítása során –  amelyekben szerepel az önkormányzati tulajdonú épületek homlokzatának a felújítása is – a magántulajdonban lévő ingatlanokkal is kell kezdeni valamit, hogy azok is megújulhassanak és összességében szép látvány nyújtson majd a belváros. Ennek a feladatnak a kidolgozásra Kósa Lajos felkérte Barcza Attila Sopron fejlesztési tanácsnokát, hogy dolgozzanak ki valami tervet, hiszen fontos hogy egységesen szép legyen Sopron történelmi belvárosa. Ahogy azt említettük sajnos nem tudtunk részt venni az eseményen rajtunk kívülálló okok miatt így egyéb információkra hagyatkoztunk, azonban három fotóval összefoglaljuk Kósa Lajos mai látogatását, hogy ne maradjatok képek nélkül. ( A képeket a google maps-ról emeltük át! ) Szép napot!

ÉRKEZÉS: 

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A VÁROSHÁZÁN: 

TÁVOZÁS: