Koronavírus: Új korlátozó intézkedések léptek életbe Magyarországon

A frissen megjelent Magyar Közlönyben is közzétett újabb kormányrendeletek két fontos döntést is tartalmaznak amelyek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosak. Az első arra vonatkozik, hogy az országos tisztifőorvosnak vagy az egészségügyi államigazgatási szervként kijelölt szerv vezetőjének az ország területét érintő útmutatóit, eljárásrendjeit és egyéb közleményeit közzé kell tenni a Magyar Közlöny mellett párhuzamosan megjelenő Hivatalos Értesítőben, a másik pedig  arra vonatkozik,  hogy a játékkaszinóknak és kártyatermeknek is be kell zárniuk este 23 óra és reggel 6 óra között.

Kép forrása: google maps

 

A tájékoztatás bővítése –  ami a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben való megjelenést teszi kötelezővé – azért fontos, hogy bővítsék a lakosság széles körű tájékoztatását annak érdekében, hogy a  járványügyi készültség bevezetésére okot adó járvánnyal kapcsolatos információk újabb, hivatalos csatornán is eljussanak az állampolgárokhoz.

A másik rendelkezés pedig, ami a játékkaszinókra illetve az úgynevezett kártyatermekre vonatkoznak pedig azt jelenti, hogy nekik is be kell zárniuk este 23 óra és reggel 6 óra között ( ugyanúgy ahogy  a többi vendéglátóhelynek). A rendelkezés értelmében 2020.10.10-től a játékkaszinók és a kártyatermek területén 23.00 óra után 06.00 óráig csak az ott foglalkoztatottak, az üzemeltető képviselői, valamint a műszaki feladatokat ellátó személyek tartózkodhatnak.

Persze mindezek mellett van egyéb érdekesség is a Közlöny friss számában, mint például az, hogy az egyébként a járványügyi helyzet miatt a csak a pedagógusok, alkalmazottak illetve diákok által látogatható iskolákba ( tanintézményekbe ) időszakosan  be lehet menni a lakosság részéről abban az esetben, ha az szavazóhelyiségként működik.

A maszkhasználatra is kitér a rendelet, ami azonban csak annyi, hogy mostantól a rendőrség annak szabályszerű használatát nem csak  ellenőrizheti a kötelezően viselésre elrendelt helyeken, hanem ellenőrzi.