Koronavírus: Szinte egész Ausztria vörösre váltott!

Nyugati szomszédunknál a koronavírus-járvány miatt egy úgynevezett jelzőlámpás rendszer került korábban bevezetésre, amelyben a legmagasabb fertőzöttségi szint illetve a kritikus járványügyi kockázati jelzés a vörös lámpa elrendelése lett, amit a egészségügyi bizottság 2020.10.29-én kiterjesztett szinte egész Ausztria területére. Persze vannak azért kivételek, de nem túl sok. Zöld, azaz minimális kockázatú terület pedig nincs az országban. 

Grafika forrása: sozialministerium.at

 

A döntés konkrétumait pénteken teszik majd közzé, azonban minden bizonnyal ezt az is indokolja, hogy egyre magasabbak a fertőzöttségi adatok Ausztriában is és mondhatni a további megfékezés érdekében nem halogatható tovább ezeknek  a drasztikus jelzéseknek az elrendelése.

Az egészségügyi minisztérium szerint az koronavírus-járvány elleni küzdelem biztonságának fő kulcsát és iránymutatását a koronavírus-jelzőlámpa adja. A villanyrendőr színei határozzák meg azt, milyen intézkedéseket hoznak az adott járásban, városban vagy éppen településen, intézményben.

 

A zöld jelzés értelemszerűen alacsony kockázatot jelent.

A sárga szín mérsékelt fertőzési kockázatot jelez, amely esetben ajánlott a szájmaszk viselete a kereskedelemben, az éttermekben, patikákban és a nagyobb rendezvényeken. Az iskolákban kötelező a védőmaszk viselete, kivéve a tanórákat.

A narancs ( magas kockázatú ) és a vörös ( nagyon magas kockázatú ) színek a fertőzés növekvő kockázatát jelzik, azaz az intézkedések további szigorítását követelik meg, amelyek közé a karantén elrendelése egyelőre konkrétan nem tartozik bele, azonban például ilyen lámpaszíneknél már akár intézménybezárásokra is lehet számítani, így akár a távoktatás bevezetése is elrendelhető. 

 

A piros vagy ha úgy tetszik vörös jelzés korlátozás nélkül vonatkozik Bécs egész területére – nincs kivétel a kerületek között –  de például Salzburg illetve  Felső-Ausztria összes kerületére is.

Tirolban nyolc körzet kapott vöröset csak Ausserfern – Reutte körzet – lett narancssárga.

Stájerországban egy kivétellel – muraui járás – szintén  vörös besorolású lett.

Minket itt a nyugati határszélen talán legjobban Burgenland érdekel ilyen szempontból is, amely sajnos szintén vörös jelzésű lett, egy kivétellel, mégpedig a güssingi körzettel, amely jelenleg narancssárga veszélyességű besorolásban szerepel.

Alsó-Ausztriában Hollabrunn, Horn, Mistelbach és Scheibbs kerülete narancssárga, a többi pedig szintén a legkritikusabb besorolást, a vöröset kapta.

További részletek pénteken várhatóak, határlezárásokról vagy belépési korlátozásokról egyelőre nem esett szó.