Koronavírus – Posta: lassult és drágult az Európán kívüli postai küldemények szállítása

A kínai csomagok jellemzően így érkeznek / Fotó: archívum

Lassult és jelentősen drágult az Európán kívüli postai küldemények szállítása a koronavírus-járvány miatt – mondta Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.   

illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

 

A szóvivő elmondta, a járvány elején a légi járatok drasztikus csökkentése miatt állt elő a mostani helyzet. Ráadásul nagyon sok cég veszélyhelyzeti felárat állapított meg, amit a Posta nem tud megtenni. A megrendelt csomagok 80 százaléka az Európai Unión kívülről érkezik, főkét az Egyesült Államokból és Kínából. A járvány miatt Kína már átállt arra, hogy vasúton szállítson Európába – tette hozzá.

Kitért arra is, továbbra is van levélforgalom, sőt  a Kínából érkező csomagok nagy része is levélküldeményként érkezik, ami azt jeleni, hogy hiába nem levélformájú a csomag, úgy van elkönyvelve.

 

illusztráció / fotó: cyberpress.hu archívum

 

Kapcsolódó írásunk:

Aliexpress / Ebay: 2021-től megszűnik az adómentesség hazánkban