Koronavírus: Fertőzöttségi veszélyt jelentettek a Neusiedl am See járásra

Ausztriában a Konavírus-járványt felügyelő bizottság a csütörtöki ülésén hat körzetet sorolt be narancssárgára, ami azt jelzi, hogy az ezzel a színnel jelölt térségekben nagy a koronavírus fertőzésének kockázata. Közvetlen szomszédságunkban is van érintett körzet ez pedig a Neusiedl am See járás ( Nezsider körzete ).

illusztráció / Nezsider – Fő utca

Az osztrák népújság, a  BVZ kérdésére az állam koordinációs bizottságának munkatársai a döntést azzal indokolták, hogy az elmúlt hét napban a Fertő-körzetben az új COVID-19-fertőzések adatai hirtelen növekedtek. Ez a növekedés két jól ismert eseménynek köszönhető – a HAK Frauenkirchen-ben illetve egy családi ünnepség -, de számos egyéni fertőzés felhalmozódás is emelte az esetszámokat.

A koordinációs személyzet válaszában hozzátette:

“Burgenland tartomány Szociális és Egészségügyi Minisztériuma, a felelős egészségügyi tisztviselővel, Hans Peter Doskozil tartományi kormányzóval a szövetségi korona jelzőlámpa ajánlásai alapján folyamatosan olyan intézkedések kidolgozásán dolgozik, amelyek kifejezetten a Fertő-tavi járás körülményeihez és a jelenlegi járványügyi helyzethez igazodnak és azt megfelelően látják el.”

Általánosságban Burgenland tartomány azt javasolja, hogy a burgenlandi lakosság tartsa be a vonatkozó rendeletekben meghatározott követelményeket:

• Mindenki tartson legalább egy méter távolságot más emberektől.

• Mindenki viseljen száj- és orrvédőt a nyilvános helyiségekben, és – ha a minimális távolság egy méter nem tartható – a szabadban is.

• Mindenki mossa és fertőtlenítse rendszeresen a kezét.

• Ha lehetséges, mindenki kerülje el a nagy tömegeket

• Azoknál a személyeknél, akik olyan tüneteket fedeznek fel, mint a láz, a köhögés vagy a légzési nehézségek, mindenképpen maradjanak otthon. Ne menjenek orvoshoz vagy nyilvános helyiségekbe, mivel ott más embereket is megfertőzhetnek, hanem tárcsázzák az ingyenes egészségügyi segélyvonalat (1450), ahol a további eljárásról tájékoztatják őket.

 

 

( via BVZ.at )