Koronavírus: Családi rendezvényen fertőződtek meg az emberek

Harminchatan fertőződtek meg koronavírussal egy Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényen – közölte az M1 aktuális csatorna Híradója. Hozzátették: Magyarországon egyelőre kedvező a járványhelyzet, de ez az eset is bizonyítja, hogy milyen könnyen lobbanhat be újra a járvány. Az esettel összefüggésben több mint 120-an kerültek hatósági házi karanténba.

A csatorna megkereste a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) is, amely azt közölte: a hatóság Hajdú-Bihar megyében észlelte a koronavírus-járvány halmozódását. A járványügyi vizsgálatok során derítették fel, hogy az érintettek egy Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényen fertőződtek meg.

A kontaktkutatások után Győr-Moson-Sopron és Vas megyében találtak még fertőzötteket – ismertette az NNK.

 

***************

 

Sajtóértesülések arról számolnak be, hogy a rendezvény Sopronban volt, amelyen közel hetvenen vettek részt. Az esettel kapcsolatban hozzáteszik, hogy  36 főnél van konkrét fertőzöttség megállapítva , akik közül  11 fő soproni , 3 fő  sárvári, és  22 fő pedig Hajdú-Bihar megyei lakos. A többi résztvevőnél illetve jellemzően a közeli hozzátartozóiknál hatósági karantén lett elrendelve.