Koronavírus: A Volánbusz felfüggeszti az első ajtós felszállást

A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be: a közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől. – adta hírül a Volánbusz Zrt. 

illusztráció / fotó: cyberpress.hu

 

A Covid–19 harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb erőpróba elé állítja Magyarországot, a járvány utasaink és munkavállalóink egészségét is egyre erősebben veszélyezteti. A Volánbusz ezért rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain: a fizikai kontaktus minimalizálása érdekében az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve – azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást – a helyi járatokon március 29-től egységesen felfüggeszti az első ajtós felszállást; a járművezetőket kordonnal határolja el az utastértől.

Az állami tulajdonú közlekedési társaságok összehangolt, egységes működésének köszönhetően utasainknak a korábbi hasonló intézkedésekhez képest több lehetőségük van megvenni jegyüket vagy bérletüket: a kordonozást követően továbbra is elérhető csatornákon (pénztárak, jegykiadó automatákKözlekedési Mobiljegy alkalmazás és társalkalmazásai), illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint zajlik az értékesítés. Újdonságként a MÁV-START pénztáraiban – országszerte közel 300 helyszínen – március 29-től, hétfőtől első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni. Az intézkedések ideje alatt folyamatosan dolgozunk további új értékesítési csatornák bevonásán.

A Volánbusz felelős szolgáltatóként és munkáltatóként minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelme, a közszolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében. Társaságunk – a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaival és a járványügyi rendelkezésekkel összhangban – a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítő szert használt fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból összesen csaknem 68 ezer litert biztosított, a szájmaszkok különböző típusaiból (orvosi, textil, FFP2 és FFP3) pedig már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről.

A szájat és az orrot eltakaró maszk használata 2020. november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek teljes területén kötelező. A kivételes helyzetben társaságunk kéri az utasok türelmét; köszönjük, hogy megértéssel kezelik a rendkívüli intézkedéseket! Vigyázzunk egymásra!