Könnyed, kötetlen és közvetlen közönségtalálkozót tartott a SATIVUS a Liszt Caféban

A térségünkben jól ismert Sativus –  akik a közelmúltban a Dal 2018 elődöntőjéig meneteltek és akiknek mindig örömmel mutatjuk be az aktuális videoklipjüket – péntek délután a Liszt Központ új kávézójában egy kötetlen közönségtalálkozó keretében meséltek a budapesti televíziós  “kalandjukról”, felelevenítve a műsorfolyamba való nevezés érdekes módját, majd a válogatón tapasztaltakat, de persze sok érdekességet elárultak arról is, hogy mi volt azokban az órákban, melyek a háttérben, a televíziókamerák kereszttüze nélkül zajlottak az öltözőben.  A nagyon közvetlen beszélgetésen Kóczán Bálint faggatta a srácokat, akik elárulták azt is, hogy a megmérettetés mezőnyéből kikkel alakult ki barátság, de kitértek arra is, hogy ki illetve kik voltak azok, akik kevésbé váltak szimpatikussá a számukra. A zsűrivel illetve a kritikáikkal kapcsolatban a Piszkos és Curta elmondta, hogy ők mindentől függetlenül büszkék arra, hogy saját dallal és saját hangszereléssel tudtak olyan eredményt elérni, amelyre sokan “csak” úgy voltak képesek, hogy direkt erre a célra írattak dalt maguknak és profi háttér állt mögöttük, így gyorsan túlléptek azon, hogy a zsűri mit és miért mondott. Természetesen nem feledkeztek meg arról a sok térségbeli emberről sem, akik a műsor során rájuk szavaztak vagy éppen csak szorítottak a sikerükért, nekik ezúttal is külön köszönetet mondtak. A jövőre tekintve elhangzott, hogy a most megjelent albumuk anyagát szeretnék minél több helyen bemutatni és bíznak abban, hogy mindenhol olyan nagy szeretettel fogadják majd a nótákat, amilyen nagy lelkesedéssel ők készítették azokat. A fiúk közvetlenségét az is bizonyítja, hogy a beszélgetés végén örömmel beszélgettek azokkal akik eljöttek a rendezvényre és természetesen készülhettek a közös szelfik is a lányok nagy örömére.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

SATIVUS x GEGE – TRACKLÁM | OFFICIAL MUSIC VIDEO |

MEGJELENT “SATIVUS – TOP” lemez, amin ez a dal is megtalálható: https://song.link/album/hu/i/1351359793 Facebook: http://facebook.com/SativuS Instagram: http://instagram.com/sativusofficial Szöveg/rap: Curta, Gege (https://facebook.com/gegerimbiozis) Zene: Piszkos Mix/master: CAP (http://facebook.com/capbeatsproduction) Video: Pájer Gábor Curta (http://instagram.com/curtasativus) Operatőr: Polónyi Szabolcs Fellépésszervezés: Pájer Gábor (pajerg@gmail.com, sativus@sativus.hu) Ráth Máté (rathmate@gmail.com) SativuS © 2018 Szöveg: 1. Erre az angol azt mondaná: well done!