Sopron es ami mögötte van...

Kompromisszumok nélkül, egy közös jövőért!

Szombaton nyolc órakor gyülekeztek a szervezők és a város fiataljai az Orsolya téren, ahol aztán Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a “72 óra kompromisszumok nélkül” esemény főszervezője köszöntötte a lelkes, tettre kész diákokat. Ez az esemény, amely idén országos tekintetben már a 11-ik alkalom – soproni viszonylatban pedig már a 12-ik, hiszen innen indult hódító anno  útjára – egy olyan szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház támogatását is élvezi. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat melyben intézmények, játszóterek felújításán dolgoznak, de célkeresztben van az erdőtakarítás, a szociális segítségnyújtás és különböző kulturális műsorok szervezése is különböző közösségeknek.

fotó: Leczovics Zsolt

Barcza Attila, a rendezvény főszervezője köszöntőjében azonban hangsúlyozta, hogy nem csak a “72 óra kompromisszumok nélkül” program keretein belül fontos az ilyen jellegű önkéntesség, hanem a mindennapokban is elengedhetetlen egy közösség életében az, hogy tisztább és szebb környezetben éljünk. Kiemelte, hogy örömteli az a tapasztalat, hogy Sopronban a fiatalok egyre aktívabban veszik ki a részüket a önkéntes munkákból és mindig örömmel vesznek részt az ilyen jellegű és ehhez kapcsolódó feladatokban, amiért jár a köszönet a fiataloknak. A köszöntőt és munkaeligazítást  követően a szép számban megjelent fiatalok több kisebb csoportot alkottak, majd  a Sopron Holding Zrt. munkatársainak illetve a pedagógusok vezetésével, a város több pontján kezdték el a munkálatokat, amelyben a szemétszedés és avargyűjtés mellett kerítésfestés és egyéb munkák is szerepeltek.  Jó volt látni, hogy több helyszínen csatlakozott az önkéntes fiatalok csoportjához egy-egy önkormányzati képviselő is, akik szintén örömmel vettek részt ebben a nemes feladatban és aktívan kivették a részüket a munkafolyamatokból.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

 

Hirdetés: