Komoly kihívást okoz sok helyen, ha babakocsival közlekedünk

A városban több helyen előforduló problémára hívta fel figyelmünket egy kedves soproni hölgy, amivel talán csak akkor találkozik az ember, ha maga is babakocsival szeretne közlekedni. Itt gyorsan hozzátenném, ez a felvetés kerekesszékkel szintén komoly akadályt okoz, pedig csak egy kis odafigyelésre lenne szükség és az együttélés íratlan szabályainak betartására.

Köszönjük a képet Magdolnának

Bizony ha babakocsival/kerekesszékkel közlekedik az ember sok problémával kell szembesülnie Sopronban is. Sok helyen még mindig gond az akadálymentesítés, így olykor komoly technikai mutatványokra illetve segítségre van szükség ha az ember elszeretne intézni pár dolgot, pedig volt idő amikor ezek kivitelezése, megoldása komoly hangsúlyt kapott városunkban is. Persze van olyan eset is, amikor ez nem igényelne  anyagi beruházást, egyszerű odafigyeléssel megoldható lenne, ilyen például a parkolás esete is, amit képekkel is illusztrálunk.

Köszönjük a képeket Magdolnának

A képeken látható egy példa arra, hogy szinte lehetetlen úgy közlekedni sok helyen, hogy ne kényszerüljön arra az ember, hogy az úttestre kelljen tolnia a babakocsit. Az a lehetősége marad a gyalogosnak, hogy kockáztassa saját és a gyermek életét, hiszen csak úgy tud tovább haladni, ha az úttestre megy a gépkocsi forgalom közé, ami szintén sok problémát okozhat. Pedig a járda elsősorban a gyalogosoké és még ha a parkolás engedélyezett is az adott utcában, arra érdemes lenne odafigyelni, hogy mekkora területet foglal el a gépjármű a járda szélességéből. A fotókon nem egy ikerbabakocsit látunk, vagy egy extra széles futókocsit, hanem egy normálméretűt, ami jól mutatja, hogy az bizony elég kockázatos vállalkozásnak tűnik ha a járdán próbálnánk itt továbbtolni. Egyrészt ugye könnyen okozhat így balesetet, másrészt a parkoló autó is könnyen megsérülhet, megkarcolódhat, aminek javítása bizony szintén nem olcsó mulatság a mai világban. Ezt az „akadályversenyt” még tetőzheti a kirakott szemeteskukák pozíciója is, bár az az esetek többségében heti egy alkalommal fordul az csak elő, de ha legalább a parkoló autók megfelelő helyet hagynak a járdán, az már igazán csak részletkérdés lenne.

Köszönjük a képet Magdolnának

Ha így parkolunk, mert ez a megoldás engedélyezett az adott utcában, gondoljunk csak bele, hogy mennyi bosszúságot és kellemetlenséget okozhatunk embertársainknak, ami egy kis odafigyeléssel könnyen orvosolható.

Legyünk toleránsak és figyeljünk egymásra, ha másért nem is, hát akkor azért, mert a mi családunkban is könnyen előfordulhat egy-egy babakocsi 😉

 

 

leczovics