Klippremier: Ezt nagyon odatette a soproni székhelyű Art.of.Beats!

Új klippel jelentkezett a videómegosztón a soproni székhelyű Art.of.Beats, amely  az egyik új  daluknak adott képi világot. A formáció –  amely már 5 éves –  elektronikus popzenét játszik és dalaikban kiemelt hangsúlyt kap a szöveg illetve annak jelentése.

Art.of.Beats: Vien – Ének, Vokál és Speat – Sampler, Ütőhangszerek, Bassgitár

 

Legújabb klipjük, amely  ” Az élet nem ítélet” című dalra készült,  igazán remek képi világot tár a nézők elé, amit csak fokoz egy-két speciális effekt bevágása. A dalszöveg pedig arra igyekszik rámutatni, hogy az életet nem túlélni kell, hanem megélni annak minden percét, hiszen nem mindegy hogy azt milyen tartalommal töltjük meg.  

A csapattól megtudtuk, hogy a  2020-as évre az alaptervük az volt, hogy  szakítanak az elmúlt évek gyakorlatával és  nem csak  stúdió projektként dolgoznak,  hanem koncerteken, fellépéseken is megmutatják magukat, azonban a közismert pandémiás okok miatt ez sajnos meghiúsult. A formáció  azonban továbbra is aktívan dolgozik és amint lehetőség nyílik rá megmutatja magát mjd élőben is a nagyközönségnek, így remélhetően a soproni klubtulajdonosok is felfigyelnek és  számítanak majd rájuk. 

Az új klip egyébként a Positive Records gondozásában jelent meg, és Budapesten  a  Ghost Fitnessben készült. Az alapcsapat mellett a dalban és a klipben  J.Bee – Live Act Dj működik közre. A videót Slinkel rendezte, akinek munkáját az Antimius csapata segítette.

Remélhetőleg egyre több embernek elnyeri majd a tetszését a klip és maga a dal is és talán visszaköszön majd egy-két rádióadón is. Nézzétek, szeressétek és ha gondoljátok egy-egy megosztással támogassátok ti is a helyi csapatot! 

 

Art.of.Beats – Az Élet nem Ítélet ( Official Video )

Art.of.Beats Kontakt; Facebook; https://www.facebook.com/artofLIVEbeats/ Insta; https://www.instagram.com/art.of.beatz/ https://soundcloud.com/p-ter-tomor ht…