Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár a soproni sportról

Sopronba látogatott Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár csütörtök délután, hogy a helyi látvány csapatsportágak, a TAO és az uszodafejlesztés helyzetéről is megbeszélést, egyeztetést tartson. A városházán Dr. Simon István alpolgármester fogadta és a megbeszélésre meghívást kaptak Sopron sportszakemberei illetve a látvány-csapatsportágainak képviselői is.

fotó forrás: sopron.hu

A megbeszélésen áttekintették a soproni látványsport helyzetét, a működésre fordítható több száz millió forint felhasználásának célját, aminek az utánpótlás-csapatok veszik hasznát.
Meghallgatták a szakembereket és képviselőket a megbeszélésen, azzal a céllal, hogy az ő terveiket bevonva az államtitkárság egyesíteni tudja.

fotó forrás: sopron.hu

A Modern Városok program keretén belül megvalósuló uszoda-fejlesztés kapcsán is megfogalmaztuk, hogy a beruházásoknak XXI. századi színvonalon és a jelenkor emberének igényeihez igazítva kell megvalósulniuk, az itt élő a gyermekek, fiatalok sportját kell hogy segítsék, továbbá a turizmust. Kulcskérdés a fenntarthatóság, amelynek a város gazdasági erejére is tekintettel kell hogy legyen. – emelte ki a megbeszélést követő sajtótájékoztatón Kiss Norbert, majd hozzátette:
Fontos a szinergia, egymás erősítése” . A sportvezetők, és sportegyesületek közötti együttműködés és a kapacitások kihasználásának összhangja, annak minden pozitív gazdasági vetületével.

Az helyi sporttal és az új soproni uszodával kapcsolatban kiemelte:
Az itt élőknek legyen lehetőségük a sportolásra, ez a legfontosabb, ugyanakkor a gazdasági szempontokat, a fenntarthatóságot is figyelembe kell venni. Az új uszodában helyet kell kapnia a versenysportoknak, a fiatalok úszásoktatásának, és minden vizes sportágnak és szabadidős mozgáslehetőségeknek, a kismama és kisbaba úszásnak, mindezek mellett szükség van a létesítmény turizmus-bevételére is, és az azt a kiszolgáló minden olyan lehetőségre, ami nélkül egy modern létesítmény elképzelhetetlen.

Az egyeztetésen résztvevők megegyeztek abban, hogy félév múlva újra találkoznak és átbeszélik értékelik az addigi eredményeket.

forrás: sopron.hu

leczovics