Kezdetét vette az iskolaőrök képzése!

A háromhetes képzésben 497 iskolaőr (422 fő intézményi iskolaőr és 77 fő tartalék iskolaőr) vesz részt, akik sikeres vizsgát követően szeptembertől állnak munkába a kijelölt oktatási intézményekben. – számolt be a tényekről a rendőrség.

fotó: police.hu

A rendőrség által 2020. július 16-án meghirdetett iskolaőri álláshirdetésre augusztus 3-ig 1409 fő adta be jelentkezését. Az egészségi, fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat követően az iskolaőrök képzése 31 helyszínen indult meg.

Az iskolaőrök három modulból álló, összesen 120 órás szaktanfolyami képzésben vesznek részt, amely pedagógiai-pszichológiai, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modulokból, valamint rendvédelmi alapképzésből épül fel.  Az egyes modulok záróvizsgával végződnek, ezek sikeres teljesítését követően kerül sor az iskolaőri vizsgára.

Az iskolaőr egy speciális rendészeti-bűnmegelőzési természetű munka, amelynél fontos, hogy képes legyen egy esetlegesen kialakuló konfliktus megelőzésére, békés rendezésére és biztosítani tudja a rend helyreállítását. Alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében, olyan sajátos jogokkal felruházott, közfeladatot ellátó személyek, akik biztosítják, hogy a kijelölt oktatási-nevelési intézmény pedagógusai feladataikat zavartalanul elláthassák. Az iskolaőr intézkedési jogosultsága csak a nevelési, oktatási intézmény területére terjed ki, tanítási időben.

Az iskolaőrök az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megnevezett köznevelési és oktatási intézményekben végzik majd munkájukat, intézményenként alapvetően egy fő látja majd el az iskolaőri feladatokat. A munkavégzés helyéről a felvételi eljárás során a jelentkezőkkel előzetes egyeztetés történt. Munkaviszonyban a rendőrség területi szerveinél (megyei, Budapesti Rendőr-főkapitányság) állnak, tanítási idő alatt vezényléses munkaidőrendszerben, hathavi munkaidőkeretben fogják ellátni feladataikat.

Az iskolaőrök Budapesten és Pest megyében bruttó 230.000 Ft, más megyékben bruttó 220.000 Ft havi munkabért kapnak; ezen felül éves, bruttó 200.000 Ft cafetériára és munkába járási költségtérítésre jogosultak.

A betöltetlen létszámhelyek feltöltése, a tartalékképzés és az esetleges fluktuáció kezelése céljából Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőr-főkapitányságok humánigazgatási szolgálatai továbbra is várják az iskolaőri feladatok iránt érdeklődő jelentkezőket. Az iskolaőri tevékenység ellátását önkéntes alapon jelentkező, munkavállalói jogviszonyban foglalkoztatottak kiválasztása útján biztosítják.