Kezd hasonlítani egy igazi gyorsforgalmira, ez már az M85-ös Sopronig tartó szakasza

Egészen autóútszerű már az M85-ös projekt Nagylózs és Sopron-kelet közötti része, hiszen a kivitelezés szemmel láthatóan itt tart a legelőrehaladottabb állapotban. Ez egyébként a Csorna és Sopron között megvalósuló gyorsforgalmi összeköttetés harmadik szakasza, mely önmagában 15,4 kilométert tesz ki. Ezt, és a Sopron-kelet – Fertőrákos csomópont közötti 6,4 kilométeres etapot a DS Konzorcium szakember állománya építi folyamatos lendülettel.

Fotó: cyberpress.hu

A 20,5+15,6 kilométeres Csorna – Fertőd-Endrédmajor – Nagylózs szakaszokkal együtt Sopron, és a környező települések bekapcsolása az országos gyorsforgalmi úthálózatba ez év végére tervezett. Nem meglepő hát az sem, hogy nem csak a főpályát látták már el aszfalttal, hanem ütemesen készül a burkolat a gyorsforgalmi út csomópontjainak le- és felhajtó ágaink, a főutak korrigált nyomvonalain is. Képeink Nagycenk határában készültek, a Sopron-Szombathely vasútvonallal párhuzamosan futó autóút épülő szakaszáról. A szalagkorlát építés folyamatban van, de a keresztező mezőgazdasági utak részére az átjutás biztosított.

Pereszteg felé nézve. Fotó: cyberpress.hu
Ezen a területen korábban régészeti feltárását folytattak, erről ide kattintva olvashat beszámolót. Fotó: cyberpress.hu
Fontos hangsúlyozni, hogy a félkész műtárgyak és az építés alatt álló utak építési területnek minősülnek, így oda illetéktelen személyeknek belépni tilos és balesetveszélyes! Fotó: cyberpress.hu

 

 

Amennyiben bővebben érdekli a gyorsforgalmi beruházás, kattintson erre a linkre korábbi beszámolóinkért.