Ketten vesztették életüket az autóban amikor a vonattal ütköztek

Súlyos, halálos kimenetelű – vasúti – közlekedési baleset történt  Hornstein  ( Szarvkő ) és Steinbrunn ( Büdöskút ) között. A balesetben a GYSEV/Raaberbahn egyik Ebenfurt felé tartó motorvonata ütközött egy személygépjárművel az egyik mezőgazdasági terület melletti  átjáróban. – számol be az orf.at

fotó: orf.at

A beszámoló szerint a vasúti szerelvény az ütközés után közel 350 méteren keresztül tolta maga előtt a szerencsétlenül járt autót, mire meg tudott állni. A helyszínre érkező mentőhelikopter csapata és a Vöröskereszt mentőszolgálata sajnos már nem tudott segíteni a gépjármű utasainak, ők a helyszínen az életüket vesztették. Az elsődleges sajtóinformációk arról nem számolnak be, hogy magyarok voltak-e a baleset érintettjei.

Günter Prünner a Steinbrunn tűzoltóság részéről az orf-nek elmondta, hogy a baleset helyszínén a vasúti átjárót világító rendszer biztosítja és a szerelvény érkezésekor az pirosan jelzett, tehát tiltotta az átkelést, így nem tudni miért döntött az áthaladás mellett a gépjárművezető.

A vasúttársaság  tájékoztatása szerint az érintett vonalszakaszon ideiglenesen pótlóbuszok járnak Ebenfurth és Müllendorf  között.