Sopron a szerelmünk...

Két soproni ovi is multifunkciós sportpályával gyarapodott

Nagy az öröm a Trefort téri illetve a Hermann Alice óvodákba járó lurkók körében, hiszen az intézmények egy-egy multifunkciós, műfüves sportpályával gyarapodtak, amelyek nem mellesleg kifejezetten az aprónép számára kifejlesztett, több sportág művelésére alkalmas helyet biztosítanak a jövőben. Az óvodák udvarán felépített pályák mérete 6×12 méter, amelyet 75 cm magas körpalánk illetve labdafogó háló ölel körbe, amelyeken épített labdarúgókapuk és kosárlabdapalánkok is helyet kaptak, de állítható pályafelező hálóval ( miniteniszhez, röplabdához ) is rendelkeznek.

fotó: Leczovics Zsolt

A Trefort téri átadóünnepségen Dr. Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy Sopron Önkormányzata csatalakozott a Nemzeti Ovi-Sport Programhoz, amelynek részeként valósulhattak meg ezek a sportpályák és amelyek minden bizonnyal sok-sok örömet fognak okozni a gyerekeknek. Hozzátette, hogy fontos azt is hangsúlyozni, hogy a tárgyi megvalósítás mellé szorosan kapcsolódik a pályázat azon része is, amely egy képzési programot takar és amelyen szakszerű keretek között kapnak oktatást az óvónők annak érdekében, hogy minden gyermeknek a legjobb foglalkozást tudják tartani, kiemelve a látássérült vagy mozgáskorlátozott gyerekeket is. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a megvalósított sportpályák kivitelezéséhez  4-4 millió forinttal jártul hozzá – amely a költségek 30%-at fedezi – míg az összeg többi részét az OVI-SPORT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY finanszírozta.

fotó: Leczovics Zsolt

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt 2011-ben alapított Buzánszky Jenő, a legendás aranycsapat jobbhátvédje. Az alapítvány célja, hogy Magyarország-szerte létesüljenek olyan kisméretű, biztonságos sportpályák, melyek a gyerekek mozgásigényét 100 százalékban kielégítik. Az alapítás óta 277 óvodába jutott el a program, mely gyors és hatékony megoldást kínál a mindennapi testnevelés szakszerű megvalósítására. Az alapítvány segítségével már több mint 41000 gyermek élvezheti a mindennapi mozgás örömét.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Hirdetés: