Két nappal az esemény előtt mondta le a helyszínt a Soproni Egyetem, ahol Kész Zoltánék közéleti konferenciája lett volna

A vidéki választók aktivitásáról, inaktivitásáról, az információáramlásról és a média szabadságáról rendezett volna konferenciát a Szabad Piac Alapítvány szeptember 5-én Sopronban, a Soproni Egyetem által működtetett Kft. azonban két nappal az esemény előtt váratlanul felmondta a civilekkel kötött szerződést. – számol be a magyarhang.org.

 

A Soproni Egyetem bejárata. / fotó: cyberpress.hu archívum

 

A helyszín egyébként a mi információink szerint a Soproni Egyetem területén található Ligneum Látogatóközpont lett volna, amit az intézmény kötelékébe tartozó  Universitas Fidelissima Kft. működtet és akik az előzetes bérbeadást két nappal az esemény előtt  technikai okokra ( sajtóhírek szerint tulajdonosi döntésre ) hivatkozva mondott vissza.

Az érdekesnek tűnő nyitott, tehát bárki által látogatható beszélgetésen egyébként Kész Zoltán volt országgyűlési képviselő, az alapítvány tiszteletbeli elnöke mellett Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter, Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője, Joób Márk egyetemi professzor, valamint Varga Norbert egyetemi docens, a helyi ellenzéki erők által is támogatott független soproni polgármesterjelölt vett volna részt, amely azonban a korábbi helyszín hirtelen visszamondása ellenére sem marad el, hiszen az MSZP Soproni Szervezete a szervezők segítségére sietett és így a Magyar utcai székházuk nagytermében biztosítanak helyszínt a rendezvénynek.

A magyarhang.org kiemeli, hogy Kész Zoltán,  korábbi országgyűlési képviselő megdöbbentőnek és felháborítónak tartja a foglalás visszamondásának eljárását és a lapnak elmondta, hogy a helyszínt biztosító cég a szerződés aláírásakor is tisztában volt az esemény témáival és a résztvevők személyével, korábban mégsem emeltek kifogást a konferencia ellen. Azzal, hogy két nappal a rendezvény előtt mondták fel a szerződést, nehéz helyzetbe hozták a szervezőket, akik azonban gyorsan megoldották a problémát és sikerült új helyszínt találniuk, így az eseményt változatlan formában megtartják.

 

Azt mi tesszük hozzá, hogy nem ez az első ilyen hirtelen visszamondott  – politikai zöngéktől nem mentes –  esemény  a Leghűségesebb városban, hiszen 2018 novemberében hasonlóan járt Hadházy Ákos és csapata is, akik akkor a a Hotel Szieszta különtermét foglalták le,  ám akkori elmondásuk szerint a szálloda vezetősége – a rendezvény előtt egy nappal  – lemondta az előzetes foglalásukat annak politikai tartalma miatt, így akkor ők a hotel előtt, amolyan utcafórum keretében tartották meg a rendezvényüket. Erről itt írtunk!