Két autóval is ütközött az ittas sofőr, aki megállás nélkül hagyta el a helyszínt

Forrás: police.hu

A rendőrség ügyeletére 2020. április 27-én 8 óra 39 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Sopronban, a II. Rákóczi Ferenc utca 27. szám előtt baleset történt. A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy egy kék színű Suzukival közlekedett az úton egy járművezető, aki haladása során elsőként az ő, út mellett leparkolt autója visszapillantó tükrének, majd továbbhaladva egy szintén ott várakozó teherautó hátsó platójának ütközött. 

Forrás: police.hu

Mindkét járműben anyagi kár keletkezett, azonban a sofőr a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A járőrök a tanúktól kapott adatok alapján rövid időn belül megtalálták a baleseteket okozó autót, valamint annak vezetőjét, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. A sofőrt elfogták, és további mintavételre a helyi kórházba állították elő.

A Soproni Rendőrkapitányság a járművezető vezetői engedélyét a helyszínen elvette, míg a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Forrás: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

Felhívjuk továbbá a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu
Forrás: police.hu