Képeken az innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat

Szeptember 8-án, csütörtökön megnyitotta kapuit a 8. innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat Sopronban. Sopron és a magyarországi erdészvilág számára kiemelkedő jelentőségű eseménynek a Novomatic Aréna és környező területe adott otthont, több mint 80 kiállító valamint számtalan szakmai program és kipróbálni való látványosság várta a látogatókat egészen szombat késődélutánig. Az idén közel 8500 négyzetméteren felvonuló kiállítást csütörtökön, ünnepélyes megnyitó keretein belül jelen volt Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium, állami földekért felelős helyettes-államtitkára, Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora és Nagy Zsolt, a rendezvényt szervező Sopron Holding Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket és hangsúlyozták, hogy alkalmak és egyben az évek száma is arra ösztönzi a szervezőket, hogy a vásár itt a leghűségesebb városban,  minél nagyobb szakmaiságot, érdeklődést, látogatottságot és nem utolsó sorban elégettséget jelentsen mind a kiállítók, mind a látogatók számára.

Fotó: cyberpress.hu ©
 alt=
Fotók: cyberpress.hu ©

A megnyitón került kiosztásra az innoLignum Vásárdíj is, ezúttal az Ohra Regalanlagen GmbH. és a Hyab Daruszerviz és a Tempel Kft. osztozhatott a szakmai elismerést is jelentő kitüntetésben. Sopron Megyei Jogú Város különdíját a Mátyás Fakereskedő Kft. kapta, míg az SMJV Kereskedelmi és Iparkamara különdíját a Stoki Bútormanufaktúra Kft. vehette át. Az esemény utolsó napján jelentették be az innoLignum 2016. közönségdíjas kiáltóját, amit a 22 állami erdőgazdaságot tömörítő Földművelésügyi Minisztérium standja nyert el.

Fotó: cyberpress.hu ©

A rendezvény évről-évre, hangsúlyosan nem csak a szakmai szereplőknek szól, a klímaváltozásról tartott konferenciától kezdve méhészeti és favágó bemutató át a drótkötél lecsúszó pályáig, a stadion felett, volt minden. Az aréna mögötti placcon felvonultak az erdészeti kiközelítő gépek és traktorok, amik mindenben a leg-ek voltak, akár teljesítményről, vagy újdonságról beszélünk. Egy kiállított CLAAS  típusú traktor, mely már látványra is sokkoló a maga  216 centiméteres kerekeivel és  átforgatható vezetőfülkéjével, többévesen is százmillió forintot ér. A sportcsarnok területén kívül pedig láncfűrész szobrásszal találkozhattak a járókelők.

Fotó: cyberpress.hu ©

Erdő-Mező erdészeti portál veterán motorfűrész bemutatóján mind a kicsi és a nagyok is lenyűgözően figyelték, ahogyan Bakó Norbert fakitermelő versenyző másodpercek alatt vágja a korongokat, vagy éppen egy 1950-es években Magyarországon gyártott kétkezes veterán láncfűrész zengi be a teret. Szerkesztőink képei az eseményről, csütörtökről és szombatról:

Fotó: cyberpress.hu ©
Fotó: cyberpress.hu ©
Fotó: cyberpress.hu ©
Fotó: cyberpress.hu ©
Fotó: cyberpress.hu ©

 

 alt=
Fotó: cyberpress.hu ©
Fotó: cyberpress.hu ©

 

 alt=
Fotó: cyberpress.hu ©

cyberpress.hu