Kék színben a Tűztorony is az Autizmus Világnapján / fotók+videó

Magyarországon szombaton hivatalosan negyvenhat program kapcsolódott az autizmus világnapjához, több helyen színházi előadások, könyvbemutatók és kiállítások is voltak. Sopronban a Kozmutza Flóra EGYMI, Általános iskola és Speciális Szakiskola adott otthont az érintett gyermekek alkotásaiból készített kiállításnak, de itt volt a gyülekező pont a várkerületi “KÉK SÉTÁHOZ” is, aminek a végállomása a Fő téren volt, ahol további programok várták a megjelenteket. A soproni esemény fővédnöke Simon István alpolgármester köszöntő szavai után, versmondással és zenés műsorral készültek a gyerekek, majd az égbe engedett kék léggömbökkel zárult a figyelemfelhívó esemény.

2008-tól kezdődően április 2-át az ENSZ az Autizmus Világnapjává nyilvánította, ezzel próbálva ráirányítani a világ figyelmét az autista emberek problémáira.

Soproni Fő tér a “Kék Séta” célállomása – fotó: leczovics
Simon István alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket – fotó: leczovics
Emberek és a kék léggömbök – fotó: leczovics
Vers ami mindenkit megfogott – fotó: leczovics
A srácok is elérték az emberek szívét – fotó: leczovics
Megkönnyeztük sokan – fotó: leczovics
Itt még csak a léggömb volt kék … – fotó: leczovics
Megígértem ezt a képet ennek a kedves srácnak! Csak ő és a Tűztorony – fotó: leczovics

Autizmus Világnapja 2016 – Soproni léggömbök

Léggömbök a magasba – videó: leczovics

tuzt2
Estére kék színben pompázott a Tűztorony

kék tűztorony

 

A becslések szerint Magyarországon minden századik gyermek autizmussal él, a gyógypedagógiai terápiák révén azonban jól fejleszthető ez az állapot. Az autizmus nem gyógyítható genetikailag meghatározott állapot, amely különböző mértékben, egyéni módon, változatosan jelenhet meg az érintetteknél. Egy olyan rendellenességről van szó, amelyben pont azok a képességek sérültek, amelyek a társadalmi beilleszkedéshez, kapcsolatteremtéshez elengedhetetlenek. A társadalom odafigyelése, értő segítése és a valós ismeretek ezért nagyon lényegesek ahhoz, hogy az autisták képesek legyenek beilleszkedni a társadalomba.

Kővári Edit az Autisták Országos Szövetségének elnöke / M1

Ajánlott weboldal: aosz.hu

olvasói fotó: Nagy “Nicko” László

cyberpress.hu