Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny volt Sopronban

2019. március 22-én az ifjúsági katasztrófavédelmi verseny helyi fordulóját, a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai a tűzoltó laktanyában és a Handler Nándor Szakképző Iskolában rendezték.

A versenyt Molnár Sándor tűzoltó ezredes, kirendeltségvezető nyitotta meg a SSZC Handler Nándor Szakképző Iskolában, a rendezvényen részt vett Marek János tankerület vezető, illetve a szakképzési centrum igazgatóhelyettese Biczó Kálmán Úr is. A megnyitót követően a diákok egy harminc kérdésből álló  katasztrófavédelmi tesztet töltöttek ki, majd öt állomáson kellett bizonyítaniuk felkészültségüket.

A versenyre hét általános iskolai és hét középiskolai csapat nevezett. A feladatok között szerepeltek katasztrófavédelmi ismeretek, labirintus-sötétkamrával, tűzoltó szerelési feladat eszközfelismeréssel, akadálypálya életmentési feladattal, valamint egy árvízi védekezési állomás is volt.

A feladatok sikeres megoldása után mind a tizennégy csapat oklevelet kapott a sikeres részvételért, illetve az első három helyezett kupát és érmet vehetett át. A díjakat Regényi Győző tűzoltó alezredes, polgári védelmi felügyelő és Németh Balázs tűzoltó alezredes, tűzoltósági felügyelő adta át.

Az I. korcsoportban  a zsirai általános iskola csapatai diadalmaskodtak.

  • I. helyezett: Zsira ált. iskola 5. számú csapata
  • II. helyezett: Zsira ált. iskola 7. számú csapata
  • III. helyezett: Zsira ált. iskola 1. számú csapata

A legjobbak a II. korcsoportban:

  • I. helyezett: SSZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium – Villám nevű csapata
  • II. helyezett: Zsirai középiskolások csapata
  • III. helyezett: SSZC – Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma – Égetnivalók csapata